Felnőtt hírekNagyarányú vereség

2022.11.26.
Sajnos nem tudtuk megszorongatni a hazaiakat.

Február 12-e után először volt keretben Szeitl Erik, aki éppen a Telekom Veszprém ellen szenvedett súlyos térdsérülést.
Krecic duplájának köszönhetően az első pár percben tartani tudtuk magunkat, de négy gól nélküli perc zsinórban öt veszprémi gólt segített elő (7:2).
Holló szép védéseket mutatott be, de ennek ellenére is rendre betaláltak a hazaiak, akik folyamatosan növelni tudtak az előnyükön.
Skol hozott egy kis színt a támadásainkba, Szeitl Lacival eredményes párost alkottak.
Vissza is tudtunk jönni négy gólra, előbb 14:10, majd 15:11 volt ekkor az eredmény, de a félidő vége a hazaiaké volt (22:15).


A második félidőt Füstös védésével, majd Borsos góljával kezdtük, ennek ellenére pár perc múlva már tíz gól volt a csapatok között (26:16).
A veszprémiek továbbra is jó pár sebességgel előttünk jártak és sajnos a támadójátékunk is jelentősen visszaesett, az első 12 percben kétszer tudtunk eredményesek lenni.
Holló dupla védése, majd Szeitl Erik gólja némi örömre adott okot, de a különbség továbbra is nagy volt.
A védelmünk lényegében átjáróház volt, kapusaink rendre kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.
Rengeteg kapott góllal zártuk a 44:28-ra végződő összecsapást, a lőtt gólok száma azonban talán némi vigaszt jelenthet.

Végeredmény: Telekom Veszprém – Csurgói KK 44:28 (22:15)

A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/megalogistic.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2021 / 2022) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 93 201 132
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2022 Csurgói KK.