Utánpótlás hírekUtánpótlás eredmények

2022.11.30.
Mozgalmas időszak van fiataljaink háta mögött.

U20-as csapatunk két győztes mérkőzés után vereséget szenvedett a mérkőzés előtt egy ponttal előttünk álló veszprémi akadémistáktól. Pavlovics Darko tanítványai 25:22-re maradtak alul, Füstös Bálint 6 gólt ért el.

U18-as csapataunk – ugyanezen ellenféllel szemben – már nagyobb arányú vereséget könyvelhetett el, miután a lefújáskor 43:20-as végeredmény állt az eredményjelzőn. Az egyel idősebb korosztályhoz hasonlóan pénteken hazai pályán lépnek pályára fiataljaink.

U16-os csapatunk értékesnek tűnő pontot szerzett a második helyen álló MÁV Előre-Cunder Kézisuli csapata ellen (22:22). Molnár Ferenc csapata vasárnap szintén hazai környezetben folytatja szereplését.

U15-ös alakulatunk számára a Komló ellen nem sok esély volt (26:15), ám ezt követően már magabiztos győzelemnek örülhettünk a Siklós ellen. Ezt a találkozót a 27:8-as félidő után 47:15-re nyertük meg a mecseknádasdi versenyhétvégén.  

U14-eseink szintén pont nélkül maradtak a Komló ellenében (16:32), de a kalocsai Gézengúz csapata ellen már magabiztos sikert könyvelhettünk el Solton (28:7). Folytatás december 10-én Baján. 

U13-as csapatunk hazai környezetben folytatta menetelését a legutóbb. Takács Ferenc csapata a Pécs ellen sima vereséget szenvedett (23:5), de a Nagykanizsa ellen a 10:5-ös félidő után végül 13:13-as döntetlent értünk el.

U12-es csapatunk szintén Csurgón szerepelt legutóbb. A Balatonboglár ellen előbb 18:15-ös győzelmet arattunk, ám a Balatonfüred ellen már 23:16-os vereség jutott a félidei vezetésünk ellenére.

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.