Felnőtt hírekImmáron Gyöngyösön

2021.03.04.
Zsinórban a negyedik bajnokinkat játsszuk idegenben.

Nem a legjobb formában várjuk az aktuális, pénteki bajnoki mérkőzésünket, ami még akkor sem ígérkezik könnyűnek, hogy ellenfelünk hozzánk hasonlóan nincsen éppen top formában.

A Gyöngyös a legutóbbi négy bajnokiján pont nélkül maradt, azonban a sorsolásuk könnyűnek azért nem volt elmondható, hiszen előbb Balatonfüreden, majd Komlón vendégeskedtek, ezt követően pedig hazai pályán a Ferencvárostól, legvégül pedig idegenben a Dabastól szenvedtek vereséget, kétségtelenül utóbbi fájhat nekik talán a leginkább.

Mindent összevetve 15 mérkőzésen 6 győzelem, 1 döntetlen és 8 vereség a mérlegük, ugyanannyi mérkőzést játszva mi egy ponttal szereztünk többet náluk.

Ahogy mondhatni már megszokhattuk, legeredményesebb játékosaik között ismételten ott van két átlövőjük, a már 61 gólnál járó – a következő szezontól Csurgón kézilabdázó – Mirko Herceg és a 47 gólt jegyző Mitar Markez is.  

 

Mérkőzés: HE-DO B.BRAUN Gyöngyös – Csurgói KK (K&H Liga)

Időpont: 2021. március 5. (18:00)

Helyszín: Dr. Fejes András Sportcsarnok, Gyöngyös

Közvetítés: www.mksz.hu (online)

 

Hajrá Csurgó! 

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/TDvagyon_logo.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tzenit_logo.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/lv.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2020 / 2021) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 471 412
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!