Közel négy éve nyertünk utoljára Gyöngyösön.
Legutóbb 2017 májusában térhettünk haza két ponttal Gyöngyösről, ahhoz pedig, hogy ez ma is így legyen, nem számíthattunk könnyű feladatra, már csak azért sem, mert sem Vasvári Ádámra, sem pedig Nagy Szabolcsra nem számíthattunk sérülés miatt, utóbbi játékos szezonja ráadásul egy súlyos térdsérülés miatt minden bizonnyal véget is ért.
A mérkőzést jól láthatóan motiváltan kezdtük el, fél perc sem kellett ahhoz, hogy megszerezzük a vezetést (0:1).
A védelmünk Popovic és Gábor Marci vezetésével kiváló volt, a kilencedik perc végén szerezte meg első akciógólját a hazai csapat (2:4).
Lendületesen kézilabdáztunk, aminek meg is lett az eredménye, a Gyöngyös tizenhárom perc után időt is kért (3:8).
Ez valamelyest meg is fogott bennünket, három bekapott gól után azonban Krecic már a negyedik gólját szerezte, nagy kérdés volt azonban, hogy ezt a tempót meddig tudja majd tartani szlovén kézilabdázónk (6:9).
Ezt követően néhány percig felváltva estek a gólok, a játékrész végén azonban ismét megléptünk és sikerült újra nagyobb előnyre szert tenni, ami a szünetre is megmaradt (11:16).

A második harminc perc sajnos nem indult jól a számunkra, a Gyöngyös pillanatok alatt egyre faragta a hátrányát (15:16), de Szeitl ezután kritikus pillanatban gólt szerzett (15:17).
Ezt követően Pallag rögtön hárítani tudott, a túloldalon azonban Merkovszki is, amiután viszont már betaláltak a hazaiak (16:17).
Szerencsére Krsmancic hibátlanul lőtte a büntetőket, így a vezetést egyszer sem adtuk ki a kezünkből, 1-2 gólos előnyünk mindig volt.
Az utolsó tíz percre Gebhardt találata után háromgólos vezetésnél mehettünk (21:24), de nem sokkal később ez az előny Krecic újabb gólja után négyre nőtt (22:26).
A végén “meleg” volt a helyzet, ugyanis az utolsó percben egyre zárkózott fel ellenfelünk (25:26), de Krsmancic gólja végül eldöntötte a két pont sorsát.

HE-DO B.Braun Gyöngyös – Csurgói KK 26:27 (11:16)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.
Szép volt fiúk!