Felnőtt hírekA terv szerint

2023.08.08.
Baranyai Norbert elégedett az eddig elvégzett munkával.

Vezetőedzőnktől az eddigi tapasztalatait kérdeztük, valamint új játékosaink beilleszkedéséről is érdeklődtünk:

A csapat maximális hozzáállással vetette bele magát a munkába, örülök, hogy a felmérések alapján mindenki jó erőben érkezett vissza a nyári pihenőjéről. A felkészülés elejétől ugyanolyan hangsúlyt fektetünk az erőnléti edzésekre, mint a labdás gyakorlatokra. Egyelőre minden az eltervezettek szerint alakul. Úgy gondolom az újak beilleszkedésével nem lesz probléma, az eddig látottak alapján csak pozitívumot tudok mondani róluk is. Bízom benne, hogy játékukkal hasznos tagjai lesznek a csapatnak.”

Végezetül pedig a szombati hazai edzőmérkőzésre is kitért Baranyai Norbert:

Hosszú idő után az első mérkőzésünk lesz egy jó ellenféllel szemben. Jól fogja szolgálni a felkészülésünket, szeretném forgatni a csapatot, mindenkinek játéklehetőséget adni. Az eredmény most másodlagos lesz, az edzéseken megbeszélteket szeretném elsősorban a pályán visszakapni.

Csapatunk szombaton 16 órától a Balatonfüredet látja vendégül felkészülési mérkőzésen.

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2024/04/Port-invest_original-320x187.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.