Felnőtt hírekPont nélkül maradtunk

2023.10.28.
Gyenge napot fogtunk ki, megérdemelt vendég győzelem született.

Sajnos továbbra is sok sérülés hátráltatja a felkészülésünket, Gebhardt és Krsmancic játékára nem számíthattunk, Papp Tamás és Borsos Tamás pedig sérülten vállalta a játékot.
Ahogy az várható volt, remek hangulatban kezdődött a mai összecsapás, az első percek gólszegény játékára talán ez is rányomta bélyegét.
Az első öt perc mindössze egy gólt hozott, rossz hír volt, hogy ez a találat sem a mi nevünk mellé íródott (0:1).
Egyre inkább eredményesen záródtak aztán a támadások, a 13. percben Bazsó “Gegi” szerezte az ötödik gólunkat, ami újra egált eredményezett (5:5).
A következő percek aztán a vendégeké voltak, Baranyai Norbert már háromgólos hátránynál kényszerült időt kérni (5:8).
Pillanatok alatt visszajöttünk aztán egyre, de zömében továbbra is a vendégek irányítottak, akik a szünetre újra visszavették a vezetést (12:14).
A második félidőt rögtön egy csurgói kiállítás nyitotta, az ezzel párhuzamban járó vendég hetes azonban kimaradt.
A támadójátékunknak sajnos a szünet sem tett jót, az első tíz percben mindössze két gólt szereztünk, ami sok jót nem jelentett a folytatást illetően (14:18).
Védekezést váltottunk, ez egy ideig hatott és vissza tudtunk zárkózni, de az egyenlítés ebben a félidőben sajnos elmaradt.
Végig futottunk az eredmény után. Az 53. percben sikerült egyre zárkózni (22:23), de erre sajnos három komlói gól érkezett válaszul, ez pedig meg is pecsételte a sorsunkat.
 
Végeredmény: Csurgói KK – Carbonex-Komló 25:28 (12:14)
 
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2024/04/Port-invest_original-320x187.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.