A végig szorosan alakuló mérkőzésen végül a vendégek tudtak nyerni, így ők jutottak a Magyar Kupa következő körébe.
Tóth Ádám sajnos erre a találkozóra még nem épült fel, ráadásul Tatai Péter is a Kecskemét elleni bajnokin összeszedett sérülésével vállalta a játékot.
Az első pár perc még valamelyest gólszegényebb játékot hozott, egy idő után viszont potyogni kezdtek a gólok.
A találkozó elején ellépett ugyan a Veszprém (2:4), de jó támadójátékunknak köszönhetően hamar fordítani tudtunk (6:5).
Vezettünk aztán két góllal is Krsmancic újabb eredményes büntetője után (8:6), de kicsit később újra a vendégek, majd pedig megint ismét mi vezettünk, így a szünetre kialakult döntetlen eredmény igazságosnak volt mondható (17:17).

A szünet után mind a két oldalon javulni látszott a védekezés, de játék képe mit sem változott: fej-fej mellett haladtak továbbra is a csapatok.
A félidő derekén kétgólos előnyt alakított ki ellenfelünk (22:24), de az időkérésünk után kevesebb mint öt perccel ismét kiegyenlítettünk, a ma is remeklő Gebhardt szerzett újabb gólt ekkor (25:25).
Krsmancic, majd Herceg góljaival a vezetést is visszavettük, de az újabb hátrányt már nem tudtuk ledolgozni, így egy góllal alulmaradtunk a ma motiváltabb veszprémiekkel szemben.

Végeredmény: Csurgói KK – Fejér-B.Á.L. Veszprém 30:31 (17:17)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.