Egyéb kategóriaMozgalmas félév

2024.01.16.
U20-as és U18-as csapataink első félévére tekintettünk vissza.

U20-as csapatunk stabilan a középmezőnyben zárta a szezon első felét, holtversenyben ugyanis a 6. helyen áll Pavlovics Darko csapata, mindössze két pont lemaradással a negyedik helyen álló Nemzeti Kézilabda Akadémiától.

Az utolsó három körben 5 pontot gyűjtöttünk, a Győr elleni idegenbeli döntetlen (30:30) után hazai pályán a Várpalota (45:19), idegenben a Tatabánya ellen is nyerni tudtunk (32:30).

Legeredményesebb játékosunk 60 góllal Horváth Péter, akit szorosan, 55 góllal követ a házi góllövőlista második helyén álló Varga Martin.

Fiataljaink kemény csatával indítják az évet, a februári nyitányon ugyanis a holtversenyben éllovas veszprémi akadémisták ellen lépünk majd pályára.   

A harmadosztályban szereplő második számú U20-as csapatunk számára felemásan zárult az év, miután a rivális Keszthely elleni fontos győzelem (36:32) után pontot hullajtottunk a kilencedik Bácska otthonában (26:26).

Tíz forduló után, 11 megszerzett ponttal a tabella 4. helyén állunk, Takács László Richárd 50 góllal áll a csurgói házi góllövőlista élén.

U18-as csapatunk a bennmaradás jegyében vágott neki ennek a szezonnak, ez pedig az idény felénél teljesíthető célnak tűnik.

Hét megszerzett ponttal a 12. helyen áll Baranyai Zsolt csapata, az utolsó két körben három pontot is begyűjtöttünk a Győr elleni idegenbeli vereséget követően, miután hazai környezetben nyerni tudtunk a rivális Dunakeszi ellen (36:28), Tatabányán pedig értékesnek nevezhető 28:28-as döntetlent értünk el az évzárón.

A lejátszott 13 mérkőzésen Füstös Máté 89 gólt ért el, ezzel a mutatóval pedig – holtversenyben – a teljes mezőny legeredményesebb játékosa.

A mieink számára február 2-án folytatódik a szezon, akkor a harmadik helyen álló BFKA-Veszprém csapatát látjuk vendégül. 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.