Az átigazolási időszak utolsó pillanatában játékost cseréltünk a PLER-Budapest csapatával.
Klubunk már korábban bejelentette, hogy nyártól Csurgón folytatja pályafutását a szerb jobbátlövő Vojislav Brajovic, ezzel egyidőben pedig az is eldőlt, hogy két év szezon után távozik Csurgóról Mitar Markez, aki a tavalyi szezonban 28 tétmérkőzésen 112 gólt ért el, míg idén 13 találkozón eddig 35 alkalommal talált az ellenfelek kapujában.
Az elmúlt napokban a kiesés ellen menekülő PLER-Budapest és klubunk vezetői között felmerült annak a gondolata, hogy a 34 éves kézilabdázó kölcsönbe a PLER-Budapestnél folytatja pályafutását a szezon végéig, míg az eddig a fővárosiakat erősítő Bruno Vili Zobec – szintén kölcsönbe – csapatunkba igazol.
Ez végül meg is valósult, így a már hatodik éve Magyarországon kézilabdázó, ebben a szezonban 46 bajnoki és 10 Magyar Kupa gólt szerződő Bruno tegnap meg is érkezett Csurgóra.
Erdélyi Péter, klubunk ügyvezető-igazgatója az átigazolás kapcsán a következőket nyilatkozta:
„Mint mindenhol, a mi klubunknál is alapelv, hogy motivált, a közösség érdekeit szem előtt tartó játékosok alkossák a csapatot. Ennek felismerése különösen fontos a jelenlegi, sérülésekkel teli helyzetünkben, és főképp a meghatározó, érett életkorú játékosok körében.
Ezt a cserét minden aspektusból megvizsgáltuk, legyen annak taktikai vagy akár anyagi oldala, a szakmai stábbal közösen pedig meghoztuk a döntést, bízva abban, hogy mindkét játékos és mindkét klub megtalálja majd a számításait.”
Mitar Markeznek köszönjük az eddigi munkáját és további sok sikert kívánunk neki!