Felnőtt hírekMagabiztos játék

2024.02.24.
A második félidőben remeklő csapatunk győzelemmel hangolt a jövő szombati hazai rangadóra.

Mozgalmas hét van csapatunk háta mögött, hiszen csütörtökön csatlakozott keretünkhöz a horvát Bruno Vili Zobec, Matevz Zagar azonban bokasérülés miatt kikerült a mai meccskeretből.
A találkozót élesebben kezdte a hazai gárda, akik az 5. percben 3:1-es előnyben voltak.
Gábor Marci, majd a volt csapata ellen szereplő Papp Tomi is betalált ezután, kicsit később pedig már az előny is nálunk volt (4:5).
Fiataljaink remekeltek, újabb Tóth Péter és Papp Tamás találatok után saját nevelésű balszélsőnk, Bazsó Gergely is “beköszönt”, a vezetés pedig többnyire a folytatásban is nálunk volt.
A játékrész utolsó perceiben azonban visszavette a vezetést a balatonboglári csapat, akik folyamatosan tapadtak a mieinkre, aminek aztán félidei vezetés lett a megérdemelt eredménye.
 
A második félidőt mi kezdtük, szerencsére eredményesen, hiszen rögtön ki is egyenlítettünk, majd pedig újabb négy gólt szereztünk, amivel az addigi legnagyobb különbség alakult ki a csapatok között (14:18).
Több, mint nyolc percig nem kaptunk ekkor gólt, Holló Bazsi fontos védéseket mutatott be, Vasvári Ádám és Gábor Marci pedig remekül irányította a védelmünket.
Ezzel teljesen elbizonytalanítottuk fiatal ellenfelünket, akik a folytatásban közel negyedórán át nem tudtak betalálni, így a vendégszektort csurig megtöltő szurkolóink már tízgólos különbségnek is örülhettek.
Ebből valamelyest még faragott Sótonyi László csapata, akik legközelebb a Tatabánya, míg mi a Budakalász ellen lépünk pályára.
 
Végeredmény: HSA NEKA – Csurgói KK 21:29 (14:13)
 
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.
 
Szép volt fiúk!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2024/04/Port-invest_original-320x187.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.