Felnőtt hírekKemény hét kezdődött

2021.08.16.
Friss hírek a jövő héten már tétmérkőzésen szerepelő csapatunk háza tájáról.

Dupla felkészülési találkozó vár ezen a héten csapatunkra, hiszen kedden az Alem Toskic vezette Celjéhez látogatunk, míg pénteken a bajnoki rivális Ferencváros otthonában „vizitálunk”.

Egyik mérkőzés sem ígérkezik könnyűnek, mind a két ellenlábas ugyanis remekel a felkészülési időszak alatt.

A celjeiek eddigi mindhárom találkozójukat megnyerték, sorrendben az osztrák ezüstérmes Fivers (34:30), a szintén osztrák felsőházas West Wien (35:25), valamint a horvát rekordbajnok Zágráb (28:24) is alulmaradt a Celje ellen, utóbbi találkozón ráadásul kilenc góllal is vezetett a szlovén alakulat Leimeter Csabáék ellen.

A Ferencváros eddig két edzőmérkőzésen van túl. Előbb a Tatabánya ellen értek el hazai környezetben 21:21-es döntetlent, majd pedig – szintén a fővárosban – az Eger csapatát múlták felül a vártnál magabiztosabban, 35:21 arányban.

Ez a két találkozó is remek gyakorlás lehet a jövőt illetően, sok időnk azonban nincs, hiszen augusztus 28-án már kőkemény tétmérkőzés vár ránk az Európa Ligában a román Konstanca ellen.

A felkészülésünket több apróbb sérülés is hátráltatta eddig. Jó hír, hogy Mladen Krsmancic a Balatonfüred ellen már visszatérhetett a pályára és jelen állás szerint a fürediek ellen hiányzó Gebhardt, Tatai, Kovacevics trió is visszatérhet a héten. Az újonnan igazolt Tóth Ádám combsérülése is szépen javul, ő előreláthatólag a Konstanca elleni párharc során húzhat először csurgói szerelést.

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/TDvagyon_logo.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tzenit_logo.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/lv.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/BTL_logo_320.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2021 / 2022) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 93 201 132
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2022 Csurgói KK.