Felnőtt hírek“Versenyképes csapat szeretnénk lenni”

2021.08.23.
Vezetőedzőnk értékelte a felkészülés eddigi részét, de természetesen előretekintettünk a szombati kupamérkőzésre is.

Négy edzőmérkőzés van a hátunk mögött. Milyen képet kaptál a csapatról?

A csapat fejlődése rendben van. Akadt néhány kellemetlenségünk a sérülések miatt, de ez a munka része, amit le kell küzdeni. Látom, hogy a csapat ennek ellenére is jól dolgozik, alig várom, hogy ezeken a sérülésekből eredő gondokon túllépjünk. Jó úton járunk, de van még mit tenni ahhoz, hogy eljussunk oda, ahova szeretnénk.

Miként értékelnéd az elért eredményeket? Másodlagosak csak a végeredmények?

Ezek a felkészülési találkozók arra szolgálnak, hogy az edzéseken gyakoroltakat “élesben” is kipróbáljuk, úgy gondolom, hogy védelemben és támadásban egyaránt fejlődtünk a mérkőzések előrehaladtával. Nyilvánvaló, hogy minden versenyben, amikor mérkőzést játszol valakivel, akkor nyerni akarsz, ebből kifolyólag nem is lehetünk elégedettek az eredményekkel, de természetesen ez a része a felkészülésünknek nem aggaszt.

A vártnál előbb kezdődő Európa Liga miatt lerövidült a felkészülésünk. Mennyire okozott ez nehézséget a tervezésnél?

Ez jelentős hátrány, főleg azért, mert egy teljesen új koncepció mentén dolgozunk, így pluszban rengeteg dolgot el is kell sajátítania a játékosoknak. De nem szabad keresni a kifogásokat, ez most a helyzet, amihez nekünk alkalmazkodunk kell. A klub vezetése, a játékosok, az egészségügyi személyzet és a szakmai stáb is remek munkát végzett és mindent megtesz azért, hogy a lehető leghamarabb fel tudjunk készülni a feladatokra.

Mit vársz a szombati Konstanca elleni találkozótól?

Sok információnk nem volt az ellenfelünkről, de természetesen ismerik egymást a csapatok a két évvel ezelőtti párharcból. Most újra két találkozó áll a csapatok előtt, annyi különbséggel, hogy szombaton úgy lépünk pályára hazai környezetben, hogy a visszavágó még hátra lesz. Ahogy korábban is fogalmaztam, versenyképes csapat szeretnénk lenni, olyan, amely mindent megtesz a győzelemért. Legyenek büszkék a szurkolóink és lássák azt, hogy minden tőlünk telhetőt beleadtunk.

Mennyibben változott a románok kerete és mit gondolsz az esélyekről?

A Konstanca egy nagyon egységes, kemény csapat, olyan tapasztalt játékosokkal, mint Komogorov, Chikovani, Andrei, Nistor vagy Nikolic, akik közül utóbbi négy játékos két éve is játszott a Csurgó ellen. Védelemben nagyon kemények, sok blokkal, támadásban pedig veszélyesek a távoli zónákból, valamint remekül játsszák meg a beállót is, de a kontráikra is figyelni kell. Mind a két csapatnak nehéz dolga lesz!

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.