Sokáig nekünk állt a zászló, a meccslabda mégis ellenfelünk kezében volt.
Rangadóhoz méltó hangulatban kezdődött el a találkozó, melyen mi kaptuk el jobban a rajtot.
Sikerült gyorsan két gólt is szereznünk, ám erre három találat érkezett válaszul komlói részről, amiben azért mi is benne voltunk egy-egy kihagyott büntetővel, valamint ziccerrel.
Fej-fej mellett haladtak a csapatok, jól láthatóan mindkét fél a védekezésre helyezte a hangsúlyt, így kevés gól is esett.
Az ismét jól játszó Potocnik vezetésével idővel fordítani tudtunk, a jó védelem mögött pedig Zaponsek fogta a kötelezőket.
A szünetben két góllal mi vezettünk, ennél nagyobb különbség pedig nem is volt a csapatok között az első harminc perc során.

A folytatás is hasonló izgalmakat hozott, hiszen Kovacsevics korai góljára válaszul Jerkovics és Markovic is betalált (11:10).
Többek között a Vasvári, Potocnik vezette védelemnek köszönhetően három góllal megléptünk, ezért is volt nagy kár, hogy előbbi játékost kevesebb mint négy perc alatt kétszer is kiállították a játékvezetők.
Ezt követően ismét felzárkózott a Komló, ám pár percre rá megint nálunk volt az előny, immáron négygólos vezetés formájában (17:13).
Nem volt azonban vége, ugyanis kevesebb mint két perccel a vége előtt már csak egy gól maradt meg a korábbi előnyünkből (19:18).
Az utolsó másodpercekre – 19:19-es döntetlen állásnál – egy piros lap, valamint egy szabálytalan csere miatt másodszor is kettős emberhátrányba kerültünk, ám a ziccerig kidolgozott helyzetet nem tudta gólra váltani a Komló, így végül egy-egy ponttal gazdagodtak a csapatok.

Csurgói KK – Sport36-Komló 19:19 (10:8)
Csurgó, Id. Sótonyi László Sportcsarnok 800 néző. V.: Horváth, Marton.
Csurgó: Zaponsek, Pallag (kapusok), Kovacsevics 1, Cehte 1, Kerkovits 3 (3), Oslak, Vasvári, Vasics 2 (1), Potocnik 5, Leimeter, Hanusz 1, Toskic 2, Astrashapkin 2, Gebhardt, Hadziomerovics 2, Szeitl. Vezetőedző: Bencze József
Komló: Granic, Selymes (kapusok), Jóga 2, Zobec 2, Csomor, Jerkovics 3, Szkokán, Markovic 8 (6), Balázs, Oláh 1, Manojlovity, Grünfelder 1, Takács, Katzirz, Vaskó 2, Sunajko. Vezetőedző: Kilvinger Bálint
Kiállítások: 16 ill. 10 perc
Büntetők: 6/4 ill. 6/6