Felnőtt hírekFontos csata előtt

2024.04.02.
Szerdán a Ferencváros ellen, hazai pályán folytatjuk a szezont.

A pontokra mind a két alakulatnak nagy szüksége van, hiszen a Fradinak jó esélye van a bronzérem begyűjtésére, ugyanis három pont jelenleg a lemaradása a Tatabányától, ám két mérkőzéssel kevesebbet játszottak riválisuknál.

Ennek oka az, hogy jelenleg is versenyben vannak az Európa Kupában, ahol a szlovák Tatran Presov kiejtésével a legjobb négy csapat közé jutottak.

A két csapat őszi találkozójára vélhetően mi emlékszünk vissza szívesebben, hiszen az utolsó másodpercekben Aleksa Tufegdzic góljával döntetlenre mentettük az összecsapást (24:24).

Ellenfelünk legeredményesebb játékosa (továbbra is) Nagy Bence, aki 101 góljával a teljes NB I legjobb góljövője. Őt két jelenlegi válogatott játékos követi, Lékai Máté 66, Imre Bence pedig 52 gólt szerzett a szezon eddigi részében.

Pontokra csurgói oldalon is nagy szükség lenne, hiszen ahhoz, hogy a legjobb hatban maradhassunk, nekünk is égetően fontos lenne jól zárni a hetet, ami bizony nem ígérkezik könnyűnek, mert a szerdai FTC elleni mérkőzés után szombaton Komlóra utazunk. 

Mérkőzés: Csurgói KK – FTC-Green Collect (K&H Liga)

Időpont: 2024. április 3. (18:00)

Helyszín: Id. Sótonyi László Sportcsarnok, Csurgó

Közvetítés: www.mksz.hu (online)

Hajrá Csurgó! 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2024/04/Port-invest_original-320x187.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.