Felnőtt hírekElkezdtük a szezont

2020.07.16.
Rendkívül hosszú szüneten van túl a csapat.

Négy hónapos „pihenő” után ma délután 15:30-kor találkozott egymással az új csurgói csapat.

Keddig mindenkinek meg kellett érkeznie a városba, hiszen az elmúlt két napban a klub összes dolgozója átesett egy koronavírus-teszten, amelynek eredménye minden esetben negatív lett.

A csapat szerencsére teljes létszámban meg tudott jelenni az első tréningen, így ott voltak új játékosaink is, a kapus Tatai Péter, a balátlövő Gábor Marcell, az irányító Mladen Krsmancic, a beálló Ivan Popovic és a jobbátlövő Grega Krecic.

A mai programban egy hosszabb megbeszélés és egy lazább edzés szerepelt, na meg természetesen az ilyenkor szokásos testsúly ellenőrzés is.

Pénteken és szombaton kiemelt szponzorunk, a Dráva-Coop Zrt. meghívásának eleget téve csapatösszetartáson vesz részt a csapat, hétfőtől pedig indulhat a kemény munka.

Közben a szakmai stábnak a felkészülési találkozók programját lényegében teljesen újra kell szerveznie, miután a Magyar Kézilabda Szövetség tegnap kiadott ajánlása arra kéri a csapatokat, hogy lehetőség szerint belföldön, magyar csapatok ellen vívjanak – várhatóan zártkapus – edzőmérkőzéseket.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel hírlevelünkre

TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/lv.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2019 / 2020) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 471 412
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!