Felnőtt hírekEgygólos győzelem

2024.02.10.
A gyengébb első félidő után fordítani tudtunk Egerben.

Ahogy arra számítani lehetett, a szerdai kupamérkőzésen megsérülő Tóth Péterre ma nem számíthattunk, betegség miatt pedig Borsos is kidőlt, ellenben Holló Balázst és Mladen Krsmancicot ma már nevezni tudtuk, utóbbi játékos azonban pályára még nem léphetett.
A mérkőzés első percei a kapusokról szóltak, Marczika és Füstös is bravúrt bravúrra halmozott.
Idővel aztán ránk tudott ijeszteni a hazai csapat, a 11. perc elején háromgólos hátránynál talált be Gábor Marci.
Pillanatok alatt egalizáltunk (5:5), a kiegyenlített játék pedig egy ideig megmaradt a csapatok között.
Sajnos amíg az egriek hosszan és pontosan, támadtak, addig mi sokszor elhamarkodtuk a támadásainkat, az eladott labdákat pedig azonnal büntették a hazaiak, akik a szünetre újra többgólos előnyt alakítottak ki (16:13).
A szünet után egy összeszedettebb Csurgó jött ki a pályára, Tufegdzic góljaival öt perc alatt egyenlíteni tudtunk (17:17).
Szeitl és Vasvári összekapta a védelmet, Füstös Ádám pedig továbbra is stabil pontja volt együttesünknek.
Egyértelműen mi domináltunk ekkorra, negyedórával a vége előtt a remeklő Bazsó, majd Zagar góljával is kettővel vezettünk (20:22), az utolsó tíz percre pedig háromgólos előnynél mehettünk (21:24).
A fáradó Eger azonban nem adta fel, az utolsó erőket mozgósítva visszajött a meccsbe, Zennadit sajnos ma sem tudtuk tartani.
Az első félidőben “halványabb” Zagar vette hátára a csapatot, fontos góljai között pedig “Füsi” újabb védésének is örülhettünk. Mindez elengedő volt ahhoz, hogy végül egy góllal meg tudjuk nyerni az összecsapást, legközelebb hazai pályán a Dabas ellen játszunk.
Végeredmény: QHB Eger – Csurgói KK 27:28 (16:13)
 
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.
 
Szép volt fiúk!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2024/04/Port-invest_original-320x187.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.