Felnőtt hírekA bajnokság maradt

2024.02.07.
Tartalékos csapatunk győzelemmel felérő döntetlennel búcsúzott a Magyar Kupától.

A keretünk csak annyiban változott a szombati, Telekom Veszprém elleni mérkőzésünkhöz képest, hogy jobbátlövő helyére jobbátlövő került, Markez – Sprukkal, Hollóval és Krsmanciccsal egyetemben – ugyanis hiányzott, Mazurek azonban visszatért.
Gyorsan beindult a gólváltás, öt perc alatt hat gólt láthattak a nézők (3:3).
A mi perceink következtek ezután, Szeitl, Mazurek, majd Tufegdzic is betalált, így 6:3-as előnynek örülhettünk.
Támadásban visszaestek a csapatok, mi 7-8 percig nem tudtunk betalálni a válogatott, egykori csurgói Bartucz kapujába, ráadásul az egykoron szintén Csurgón kézilabdázó Székely hetest is fogott.
Ezt ki is használta a Tatabánya, akik kevesebb mint tíz perccel a szünet előtt kettővel is vezettek (8:10).
A védekezésünk azonban szinte végig remek volt, Füstös Ádám fontos védéseket mutatott be, erre alapozva pedig fordítani tudtunk.
A szűk lehetőségeink okán Baranyai Norbert folyamatosan forgatta csapatunkat, szerencsénkre Borsos, majd a 18 éves Horváth Péter is góllal hálálta meg a bizalmat.
Az utolsó percekben visszavett előnyünk kitartott a félidőre, amire 14:13-as vezetésnél mehettek a csapatok.
A második játékrészt nem kezdtük jól, Pedro és Győri Mátyás góljaival visszavette a vezetést a Tatabánya (14:15).
Szorosan alakult a folytatásban is a mérkőzés, de a félidő derekán megint a mi akaratunk érvényesült és megint szűk vezetést tudtunk kialakítani, közben pedig Benkő Milán is bravúrt mutatott be (21:18).
Természetesen nem adták meg magukat a vendégek, akik hamar felzárkóztak.
Az utolsó tíz perce három (!) ifjúsági korú játékossal a pályán, no meg Tóth Petit sérülés miatt elveszítve mentünk, míg az utolsó öt minutum egálnál kezdődhetett (23:23).
Ekkor sajnos a Tatabánya összpontosított jobban és másfél perccel a vége előtt Győri klasszis megmozdulása után megszerezték a vezetést.
Mindent megtettek a mieink, akik Füstös Bálint góljával végül döntetlenre tudták hozni a mai kupacsatát, de mivel a csapatok azonos osztályban szerepelnek, így ez az eredmény a vendégeknek kedvezett.
 
Végeredmény: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC 26:26 (14:13)
 
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.
 
Szép volt fiúk!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2024/04/Port-invest_original-320x187.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.