Jó erőkből álló francia csapatot múltunk felül.
A találkozó előtt rögzíthettük, hogy a fogadóirodáknál magasan ellenfelünk számított a mérkőzés esélyesének, több mint négyszeres pénzt jelentett volna egy esetleges csurgói siker.
Ráadásul az előjelek sem nekünk kedveztek, hiszen a már megműtött Hanusz mellett mandulagyulldás miatt Cehte is hiányzott, Gebhardt pedig a pénteki edzésen szenvedett súlyosnak tűnő sérülést egy szerencsétlen ütközést követően.
A találkozó legelején még nem igazán látszott, hogy miért is francia csapat az esélyesebb, akik a háromszoros válogatott Acquevillo góljaival rendre csak egalizálni tudtak (3:3).
Idővel átvette az irányítást a Nimes, sajnos az átlövéseinket ekkor még rendre hatástalanították.
Az egyiptomi Sanad gólja után már három találat is volt a franciák előnye (5:8), ezt pár perc múlva azonban sikerült ledolgoznunk, Vasics gólja után ismét döntetlen volt az eredmény (9:9).
Zaponsek szerencsére jól védett, a védelmünk pedig kellően agresszív volt, igaz, támadójátékunkon azért érződőtt a már említett Cehte és Hanusz hiánya.
A félidő utolsó perceiben sajnos ismét elléptek a fizikálisan jelentős előnyben lévő vendégeink, Kovacsevics gólja után 13:11-es francia vezetéssel zárult az első játékrész.

A második félidőt a jobbátlövő Tobie gólja nyitotta, pillanatok alatt azonban kiegyenlítettünk (14:14), egy újabb jó Oslak, Hadziomerovics összjáték után pedig – összességében 4:0-s menetet produkálva – fordítani is tudtunk (15:14).
Ellenfelünket ez jól láthatóan meglepte, a korábban hosszú percekig “jegelt” Prandi nem is nagyon pihenhetett a folytatásban.
A félidőben beálló Pallag remekelt a kapuban, sorra fogta a nimesi próbálkozásokat, aminek köszönhetően kettővel is elléptünk (19:17).
Az utolsó tíz percre ismét egálnál fordultak a csapatok (22:22), ám óriási szívvel, Nagy, Potocnik és Hadziomerovics góljaival négyet is közé raktunk az utolsó percekhez érve (28:24).
Egy hazai piros lap után egyszer még be tudott találni ellfelünk, így a franciaországi visszavágó háromgólos csurgói előnyről folytatódhat.

Csurgói KK – USAM Nimes Gard 28:25 (11:13)
Csurgó, Id. Sótonyi László Sportcsarnok, 1.000 néző. V.: Kaludjerovic, Vujacic (montenegróiak).
Csurgó: Zaponsek, Pallag, Füstös (kapusok), Vasics 4 (2), Bazsó, Toskic, Leimeter, Szeitl 1, Potocnik 2, Oslak 3, Vasvári, Kerkovits, Hadziomerovics 7, Kovacsevics 2, Astrashapkin 2, Nagy 7. Vezetőedző: Baranyai Norbert
Nimes: Desbonnet, Paul (kapusok), Gallego 3, Rebichon, Salou, Nyateu, Dupuy 1, Guigou, Kaabeche, Padolus, Tobie 3, Acquevillo 4, Nieto 1, Prandi 3, George, Hisham Sanad 10 (1). Vezetőedző: Franck Maurice
Kiállítások: 5 (1 kizárás) ill. 5 perc (1 kizárás)
Büntetők: 2/2 ill. 2/1
Szép volt fiúk!