Egy több mint egy hónapos idegenbeli sorozat előtt a Dabas érkezik Csurgóra.
A dabasiak egy vélhetően nem kalkulált vereség után érkeznek Csurgóra, hiszen a legutóbbi körben a kiesés elől menekülő Fejér B.Á.L.-Veszprém ellen hazai pályán maradtak alul (31:32).
Jelen pillanatban a 11. helyen állnak 13 megszerzett ponttal, egy mutatóban azonban mégis jobbak nálunk, még pedig a lőtt gólok terén, ugyanis hat találattal többet szereztek 18 forduló alatt, szám szerint 507 gólt.
Ebben a korábbi válogatott Zdolik Bence, valamint a horvát klasszis Zlatko Horvat jeleskedett leginkább, előbbi 77, utóbbi 74 gólnál tart jelen pillanatban.
A két csapat őszi mérkőzésén magabiztosan nyertünk számunkra idegenben, a 29:22-re megnyert találkozón kapusaink remekeltek, rajtuk kívül pedig Grega Krecic 10 alkalommal is „beköszönt”.
Sokáig a szombati találkozó lesz az utolsó hazai összecsapásunk, hiszen zsinórban három idegenbeli találkozó következik ezt követően, így több mint egy hónapig leszünk majd távol otthonunktól.
Mérkőzés: Csurgói KK – Dabas KC (K&H Liga)
Időpont: 2023. március 25. (18:00)
Helyszín: Id. Sótonyi László Sportcsarnok, Csurgó
Közvetítés: www.mksz.hu (online)
Hajrá Csurgó!