Felnőtt hírekNem szakadt meg a jó sorozat

2021.05.15.
Ismét parázs mérkőzést játszottunk a Komlóval, kevés góllal, sok kiállítással.

Jó formában várhattuk a mai összecsapásunkat, hiszen legutóbb február végén szenvedtünk vereséget a bajnokságban, így ma akár kilenc mérkőzésre nőhetett volna meg a veretlenségi szériánk a bajnokságban.
Ehhez azonban kemény ütközet várt ránk, hiszen a Komlóval rendre izgalmas csatákat vívunk.
Ez ma sem volt másként, öt perc sem kellett ugyanis az első csurgói kiállításig, de kevesebb mint két perc múlva a hazaiak is “kiegyenlítettek” e téren (2:3).
Tatai szerencsére ott folytatta, ahol a Gyöngyös ellen abbahagyta, de Hanusz mellett ezúttal Vasics is szállította a gólokat (2:5).
A hazaiak ezúttal is hamar elveszítették a védekezésben alapembernek számító Balázst, akinek tíz perc sem kellett ahhoz, hogy azonnali piros lappal kiállíttassa magát.
Végig a mi kezünkben volt ekkor az irányítás, a félidő végére pedig négy gólos előnyt is sikerült kialakítani (7:11, majd 8:12), de a hazaiak ezen egyet még faragni tudtak a szünetig (9:12).

A második harminc perc két komlói találattal indult, de 1-2 gólnál közelebb nem engedtük riválisunkat.
Sajnos Krsmancic negyedórával a vége előtt piros lap miatt végleg kiszállt a játékból, mindeközben pedig 2:2 után ismét egálra zárkózott a Komló (18:18).
Két percen belül Vasvárit és Borsost is elveszítettük piros lap miatt, így pokolian nehéz végjáték várt csapatunkra.
A mérkőzés során először vették át ekkor a vezetést a hazaiak, akik kevesebb mint hét perccel a vége előtt kettővel is vezetni tudtak (21:19).
Mindent megpróbáltunk és szerencsére ezúttal is sikerült vert helyzetből felállnunk.
Az utolsó percekre saját nevelésű kapusunk, Füstös Ádám is érkezett, aki csakúgy, mint a Telekom Veszprem ellen, ezúttal is ponthoz tudta segíteni csapatunkat a végül 21:21-es döntetlent hozó összecsapáson.

Végeredmény: Sport36-Komló – Csurgói KK 21:21 (9:12)

A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/TDvagyon_logo.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tzenit_logo.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/lv.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/BTL_logo_320.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2020 / 2021) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 471 412
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!