Az elmúlt találkozókon főleg mi nyertünk szombati ellenfelünkkel szemben.
Az elmúlt találkozókon javarészt nekünk állt a zászló a Fejér B.Á.L.-Veszprém ellen.
Tavaly és tavalyelőtt is oda-vissza vertük a veszprémieket a bajnokságban, három szezonnal ezelőtt azonban alaposan elpáholt minket Veszprémben a szezon meglepetéscsapatának számító hazai alakulat, igaz, ezt követően tavasszal Csurgón ismét mi nyertünk.
Az összesített mérlegünk tehát jól néz ki az azóta már rutinosabb játékosokra is építő Veszprém ellen, de ahhoz, hogy az elmúlt egymás elleni mérkőzéseken mutatott győztes szériánk megmaradjon, mindenképpen több kell, mint a legutóbbi Komló elleni váratlan vereség során mutatott játékunknál.
Az idei szezonban eddig két pontot gyűjtött a veszprémi alakulat, így égetően fontos lenne számukra ezeknek a gyarapítása, de ezzel mi sem vagyunk másként, hiszen szintén fontos lenne idegenből még több pontot gyűjteni, ami ahogy mondani szokták, duplát érhet.
Riválisunk legeredményesebb játékosa is egy rutinosabb kézilabdázó, a szerb Borivoje Djukic 32 gólt ért el eddigi 8 fellépése során.
Mérkőzés: Fejér B.Á.L.-Veszprém – Csurgói KK (K&H Liga)
Időpont: 2023. november 11. (18:00)
Helyszín: Városi Sportcsarnok, Veszprém
Közvetítés: www.mksz.hu (online)
Hajrá Csurgó!