Felnőtt hírekIsmét a végén lépett el a Szeged

2019.08.31.
A negyvenedik percben mindössze egy gól volt a csapatok között.


Több mint hat percet kellet várnunk első találatunkra az újabb bajnoki szezonban, ekkor Leimeter Csaba talált be a hazaiak kapujába (3:1).
A védelmünk ezzel szemben jól működőtt, a 9. percben, 4:2-es állásnál, mindössze egy akciógól szerepelt a szegediek neve mellett.
A folytatásban is szépen tartottuk magunkat, negyedóra után egál volt az eredmémy (6:6), míg kilenc perccel a szünet előtt már nálunk volt a vezetés egy újabb Leimeter-találatnak köszönhetően (8:9).
Egy időkérés után négy gyors góllal azonnal válaszolt a Szeged, a remeklő, nyáron érkező Radivojevic találatával három góllal már ellenfelünk vezetett, ez a különbség pedig a szünetre is megmaradt.

A második félidő elején Zaponsek újabb labdát fogott, majd Gebhardt, aztán Potocnik volt eredményes (14:13).
Néhány percig még tudtuk tartani magunkat (17:16), ám egy kiállításunk után meglógtak a hazaiak, akik öt perc leforgása alatt ötször is be tudtak találni (22:16).
Dicséretünkre legyen mondva, hogy nem estünk szét, melynek eredményeként “vállalható” eredménnyel tudtuk zárni szegedi vendégjátékunkat.

MOL-Pick Szeged – Csurgói KK 29:21 (14:11)
Szeged, Városi Sportcsarnok, 2.000 néző. V.: Nagy, Túróczy.

Szeged: Mikler, Alilovic (kapusok), Zhitnikov 5, Rosta, Bajusz, Bombac 3, Gaber, Radivojevic 9 (4), Blazevic, Kasparek 1, Heningman, Bodó 2, Kallman 7, Stepancic 1, Canellas, Maqueda 1. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor

Csurgó: Zaponsek, Pallag (kapusok), Kovacsevics 3, Oslak, Leimeter 4, Nagy 1, Hadziomerovics 1, Astrashapkin 2, Kerkovits 4 (4), Gebhardt 1, Vasvári, Potocnik 3, Szeitl, Bazsó, Toskic 1, Hanusz 1. Vezetőedző: Bencze József

Kiállítások: 6 ill. 6 perc
Büntetők: 4/4 ill. 5/4

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel hírlevelünkre

TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/lv.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2019 / 2020) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 471 412
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!