Második alkalommal veszünk részt a Novo Mestoban megrendezésre kerülő tornán.

IMG 0919

 

A tavalyi – szintén négy csapatot felvonultató – tornához képest egy változás történt az együttesek terén, hiszen a szlovén Loka helyett ezúttal a Trebnje csapata kapott meghívást.

Pár soros bemutató a torna csapatairól:

 

SKA Minszk: A számos fehérorosz válogatott játékost is felvonultató minszkiek nem ismeretlenek a számunkra, hiszen az idei évhez hasonlóan tavaly is velük találkoztunk az elődöntőben.

Akkor Cehte 7 és Vasics 4 gólja is kevés volt a sikerhez, ellenfelünk sajnos nem sok esélyt hagyott a végül 32:25-ös eredménnyel záruló összecsapáson.

Az EHF-kupa küzdelmeinek stabil résztvevői, két éve a csoportkörig meneteltek, míg tavaly a végül Final Four résztvevő Porto ütötte ki őket a selejtező második körében.

 

MRK Krka: A házigazda alakulat tavaly egy felejthető szezont zárt, a 2017/2018-ban elért felsőházi szereplés után tavaly mindössze az alsóházban zárták a szezont, ott is jelentős hátrányban a végül 7. helyen záró Trebnje mögött.

A tavalyi tornát második helyen záró alakulat keretéből a nyáron hat – köztük több meghatározó - játékos is távozott.

 

RK Trimo Trebnje: A trebnjei csapattal két éve játszottunk már egy felkészülési találkozót, és ha szűkösen is, de végül sikerrel zártuk azt az összecsapást.

Potenciális ellenfelünk, ahogy már említettük, tavaly a 7. helyen zárták a szlovén első osztályt.

Kis híján felsőházi helyen zárták a szezont, hiszen az alapszakaszt követően mindössze két ponttal maradtak le a 6. helytől.

 

A torna programja:

Augusztus 16. (péntek), 17:30: SKA Minszk – Csurgói KK

Augusztus 16. (péntek), 20:00: MRK Krka – RK Trimo Trebnje

Augusztus 17. (szombat), 17:30: Bronzmérkőzés 

Augusztus 17. (szombat), 20:00: Döntő 

 

Csapatunk szerepléséről folyamatosan beszámolunk majd

Facebook és Instagram oldalainkon!

 

Támogatóink

Primont logo

 

smallpatik es varga logo

 

mendan logo

 

szzrt logo

 

tippmix logo

 

dravanatura logo

  

smalldrava coop logo

 

stier pinceszet logo

 

Spirit Auto LOGO

 

HummelLogos

 

lv logo

 

Támogatóink

Primont logo               smallpatik es varga logo               mendan logo         szzrt logo           tippmix logo

 

dravanatura logo        smalldrava coop logo        stier pinceszet logo    Spirit Auto LOGO      HummelLogos           lv logo

 

Partnereink

csurgo logo        csurgotv logo   csvmrg logo       logo smaller hu            mtva cskk