Az elveszített elődöntő után javítani tudtunk a helyosztón.

IMG 4353

A fehérorosz SKA Minszk elleni találkozónkat nem kezdtük rosszul, annak ellenére sem, hogy Vasics kihagyott hetese után a válogatott Nikulenkau ellenfelünket juttatta vezetéshez. 
Ezt követően hamar fordítani tudtunk és tíz perc után is nálunk volt még a vezetés.
Sajnos ekkor egy támadáson belül két játékosunkat - Vasvárit és Hadziomerovicsot - is kiállították, ez az előny pedig elegendő volt a minszkieknek ahhoz, hogy visszavegyék az irányítást.
Főleg eredményes átlövéseiknek köszönhetően a félidőre már nagyobb volt az előnyük, csapatunkat leginkább Cehte tudta tartani.
A második játékrészben javarészt futottunk az eredmény után, sajnos több ziccert és hetest is elrontva, na meg a megszámlálhatatlan kapufáknak is köszönhetően.

A találkozót végül 32:25-re veszítettük el, így szombaton a bronzmérkőzés várt ránk.


Ellenfelünk a tavaly 5. helyen záró szlovén Loka volt, a kezdő soron pedig két helyen változtatottunk, Vasicsot Varjú, Farkast pedig Toskic váltotta.
Szerencsére jobb volt a védekezésünk a rendkívül gyors kézilabdát játszó riválisunk ellen, korán sikerült három góllal is ellépni (3:6).
Zaponsek védéseire, valamint a tegnap is nagyot játszó Cehte góljaira alapozva tartani tudtuk egy ideig a 2-3 gólos előnyt, de idővel utolért minket harcias ellenfelünk.
Ezt követően hozni tudtunk egy 1:5-ös szériát, amivel a szünetre ismét nálunk volt a vezetés.
A folytatásban is mi irányítottuk a játékot, a vezetést ekkor már egyszer sem engedtük ki a kezeink közül.
A Vasvári, Toskic páros jól "muzsikált" a védelemben, a fiatal Kerkovits pedig higgadtan értékesítette a megadott büntetőinket.
A találkozót jó végjátékunknak köszönhetően 31:26-ra nyertük meg, megszerezve ezzel a torna harmadik helyét.

IMG 4133

 

SKA Minszk - Csurgói KK 32:25 (17:13)

Novo mesto.

Gólszerzőink: Cehte 7, Vasics 4, Szeitl 3, Astrashapkin 3, , Hanusz 3, Nagy 2, Kerkovits 2 (2), Tóth 1.

 

RD Urbanscape Loka - Csurgói KK 25:31 (12:14)

Novo mesto.

Gólszerzőink: Cehte 7, Astrashapkin 6 (3), Hanusz 3, Kerkovits 3 (3), Varjú 3, Nagy 2, Toskic 2, Vasics 2, Hadziomerovics 1, Kovacevic 1, Tóth 1.

 

A torna végeredménye:
          1. SKA Minszk
          2. MRK Krka
          3. Csurgói KK
          4. RD Urbanscape Loka

Támogatóink

Primont logo

 

smallpatik es varga logo

 

mendan logo

 

szzrt logo

 

tippmix logo

 

dravanatura logo

  

smalldrava coop logo

 

stier pinceszet logo

 

spirit auto logo

 

HummelLogos

 

lv logo

 

Támogatóink

Primont logo               smallpatik es varga logo               mendan logo         szzrt logo           tippmix logo

 

dravanatura logo        smalldrava coop logo        stier pinceszet logo    spirit auto logo     HummelLogos           lv logo

 

Partnereink

csurgo logo        csurgotv logo   csvmrg logo       logo smaller hu            mtva cskk