Keddi edzőpartnerünk már a Balatonfüreddel és a Budakalásszal is megmérkőzött.

IMG 1455 3

Az eddigiektől eltérően idén nem egy „felhozó”, könnyebb mérkőzéssel kezdjük el az edzőmérkőzések sorozatát, hanem rögtön egy keményebb feladat vár ránk a dán Sonderjyske csapatával szemben. 

Ellenfelünk nem ismeretlen a számunkra, hiszen jó pár alkalommal megmérkőztünk velük Balatonbogláron, Tatán, Nagyatádon, vagy éppen legutóbb 2014-ben Csurgón is, amikor 27:22 arányban vereséget szenvedtünk.
A dán alakulat már két felkészülési találkozón is túl van, egyaránt rivális, magyar alakulatokkal szemben.
A Balatonfüred ellen 28:22-re nyerni tudtak, egy nappal később a Budakalász azonban 27:24-re győzni tudott a skandináv gárda ellen.

Az elmúlt két hétben nálunk főként az erőnléten volt a hangsúly, így kemény napokon vannak túl játékosaink, akik ezen a héten a Sonderjyske mellett az EHF-kupában is érdeket West Wien csapatával is megmérkőznek majd.

A keddi, 18 órakor kezdődő hazai találkozó előtt és alatt továbbra is kaphatóak a 2017/2018-as szezonra szóló bérletek, melyekről további információkat ide kattintva szerezhet!

Hajrá Csurgó!

 

Legolvasottabb cikkek

A horvát Josip Pazin a spanyol első osztályból érkezik Csurgóra.
A tegnapi nyitóvacsorán klubunk elnöke ismertette a 2015/2016-os szezon céljait.
Stefan Cavor szerint folyamatosan fejlődik a csapatunk.
Újabb öt játékos távozása vált hivatalossá.
Sótonyi László az elmúlt szezon értékelése mellett a nyári átigazolásokról és a jövőről is nyilatkozott.
A tegnap estét Jakub Mikita és Faluvégi Rudolf is kórházban töltötte.
Herbert Gábor után csapatunk újabb két oszlopos tagja távozik.
A nyáron Bojan Radjenovic és Balogh Tibor is visszatér kölcsönszerepléséből, Veszprémből pedig jobbszélsőt igazolunk.
Új igazolásunk a spanyol első osztályból érkezik.
A hamarosan a magyar állampolgárságot is megszerző jobbszélső Vácról érkezik.
Ahogy arra sajnos számítani lehetett, Jerebie Iulian térdszalagszakadást szenvedett.
Ismét van Csurgóról bekerülő játékos az „A” válogatottban.
Küzdelmes mérkőzésen arattunk egygólos győzelmet.
Tiago Pereira klubunk első nem európai játékosa.

o 1 primont

o 2 drava

o 3 patik

o 4 men

o 5 mg

stier

o 6 hummel

o 8 szerencse