Három győzelemmel és egy vereséggel zárták fiataljaink a legutóbbi kört.

Utánpótlás eredmények

U20-as korosztály: Nem várt könnyű mérkőzés Bencze József gárdájára hiszen a Balatonfüredhez látogattak. Ahogy azt a tréner elmondta, az első félidőben jól helyt tudtak állni, ebben az időszakban mindkét csapat sok hibával játszott, az állás is kiegyenlítetten alakult. A szünetben 12:10-et mutatott az eredményjelző. A második félidőben kijött a fizikális különbség, ráadásul fiataljaink helyzetkihasználása is visszaesett, így egyre nagyobb lett a különbség. Bencze József ugyanakkor azt pozitívumként említette, hogy mindenki játéklehetőséget kapott, a 31:20-as vereséggel végződő találkozón. A következő bajnoki sem ígérkezik könnyűnek, hiszen a listavezető Veszprém érkezik pénteken Csurgóra. Ahogy Bencze József fogalmazott, szeretnék, ha egy igazi „küzdős” meccs lenne, ahol mindent meg fognak tenni a lehető legjobb eredményért.

U18-as korosztály: A Nahaj László által vezetett csapat a Tatai AC-hez látogatott. A mérkőzés nem indult jól, fej fej mellett haladtak a csapatok az első 10 percben. Aztán a mieink védekezése feljavult, így sikerült ellépni és a félidőre már hatgólos előnyt kiépíteni. A második játékrész aztán szintén egy gyengébb periódussal kezdődött, de ahogy azt Nahaj László említette, átálltunk 5-1-re, ami nagyon jó húzásnak bizonyult, s sikerült ismét magabiztosan vezetni. A vezetőedző értékelésében kiemelte Takács Richárd produktumát, aki 11 gólig jutott, ezzel ő volt a legeredményesebb a meccsen, amit végül 24:37-es arányban sikerült megnyerni. Csütörtökön újabb fontos meccs vár fiataljainkra, akkor a listavezető BVSC-Zugló érkezik az Id. Sótonyi László Sportcsarnokba.

U12-es korosztály: Szombathelyen játszottak dupla fordulót a „kicsik”. A Balogh Zoltán és Takács Ferenc által közösen irányított csapat számára nem voltak túl jó előjelei a vasi vendégjátéknak, hiszen többen betegek a gárdából és sérültje is van a csapatnak, így mindössze 1 cserével utaztunk el. Ez azonban, ahogy azt Balogh Zoltán megerősítette, nem látszott meg a csurgóiak teljesítményén, hiszen mindkét meccsüket magabiztosan hozták. Előbb a Sümeg VSE-t múlták felül 5:23-ra, majd a Georgikon DSE-t 10:23-ra.