Immáron Vladan Matics irányításával megkezdtük a felkészülést a következő szezonra.

Munkában

Tegnap zsinórban 17. első osztályú idényünkre indult el a felkészülés, felnőtt csapatunk ugyanis a 2008/2009-es szezon óta tagja az élvonalnak.
Vladan Matics első csurgói edzésén ott voltak nyári igazolásaink is, a balszélső Marko Majstorovic, az irányító Kiss Bence, a jobbátlővő Vojislav Brajovic, valamint két tehetséges fiatalunk, a beálló Fekete Gellért és kapus Széll Roland is.
Egyedüli hiányzónk saját nevelésű irányítónk, Horváth Péter volt, aki az U20-as válogatottal jelenleg a 11. hely megszerzéséért harcol a szlovéniai Európa-bajnokságon.
Csütörtökön, valamint ma délelőtt Kincse Balázs volt a “középpontban”, új erőnléti-edzőnk ugyanis különböző feladatokkal mérte fel játékosaink állóképességét.
A mai ebédet már Barcson töltöttük el, a Dráva-Coop Zrt. jóvoltából ugyanis a szokásos csapatösszetartásra utaztunk el.
Hétfőtől zömében napi két edzéssel készülünk, első edzőmérkőzésünkre pedig Komlón kerül sor augusztus 3-án.

Közösségi média felületeinket továbbra is érdemes követni, hiszen csapatunk felkészüléséről folyamatosan beszámolunk majd fotók és videók formájában.