Matevz Zagar két szezon után távozik, helyére a bosnyák válogatott Domagoj Alilovic érkezik.
„Zagi” Koperből igazolt hozzánk, eddig 49 találkozón lépett pályára és kerek 100 gólt ért el klubunkban, ahonnan nyáron távozik.
A helyére Domagoj Alilovic érkezik, aki négy szezont töltött a bosnyák Izvidac csapatában, onnan igazolt 2023-ban a tavalyi szerb ezüstérmes Metaloplastika csapatához.
Egy körrel az alapszakasz vége előtt harmadik helyen áll a Sabac, akik a szerb bajnokság mellett az Európa Kupában is érdekeltek voltak, a szlovén Krka azonban túl nagy falatnak bizonyult számukra, miután összesítésben két góllal alulmaradtak. Ezen a két találkozón 12 gólt ért el új igazolásunk, míg a bajnokságban 21 találkozón 90 alkalommal volt eredményes.
A 25 éves kézilabdázó mára stabil tagja lett a bosnyák válogatottnak is, a Grúzia és Görögország elleni három Európa-bajnoki selejtezőn összesen 13 alkalommal volt eredményes.