Nem könnyű két hét vár felnőtt csapatunkra, hiszen vasárnap Veszprémbe utazunk, míg október 19-én a Szeged érkezik Csurgóra.

A klubvilágbajnokhoz utazunk

Magyar sporttörténelmi sikert ért el nemrégiben vasárnapi ellenfelünk, hiszen Kairóban a Veszprém elhódította a klubvilágbajnoki serleget. A bakonyiak a döntőben az SC Magdeburgot győzték le, hosszabbításban 33:34 arányban. A németek az ezt megelőző 3 évben nem találtak legyőzőre ebben a sorozatban, ezt a szériát szakította most meg a magyar bajnok.

Xavi Pascual együttese a bajnokságot is ellentmondást nem tűrően kezdte. Eddig 4 meccset játszottak Ligetváriék és tíz gólnál közelebb még egyik ellenfél sem jutott. A Dabas 42:28-ra maradt alul, a Balatonfüred 28:38-ra, míg a Budakalász 45:26-ra.

A legutóbbi, Eger elleni bajnokin a hazaiak nagyot küzdöttek, hiszen csaknem negyedóra kellett ahhoz, hogy a mérkőzésen először megszerezze a vezetést a Veszprém, a szünetre azonban már kinyílt az olló (10:20). A 49. percben 19 gól is volt közte, de aztán sikerült zárkóznia az Egernek, így a végeredmény 25:39 lett.

A bajnok a Sporting elleni BL-vereség ellenére remek formában van, ugyanakkor az elmúlt napokban extrém terhelésnek volt kitéve Xavi Pascual csapata, hiszen három különböző kiírásban is bizonyítania kellett. Ami a teljes góllövőlistájukat illeti, a harmadik helyen Ludovic Fabregas áll 42 találattal, a második Hugo Descat 43-al, a legeredményesebb pedig Nedim Remili 48 góllal. A vasárnapi mérkőzés 17:00-kor kezdődik a Veszprém Arénában.

A találkozó élő közvetítése elérhető: www.mksz.hu (online), MKSZ-Youtube-csatornája, M4 Sport (TV).

Hajrá Csurgó!