Negyvenöt percig tartottuk magunkat, de a végére kidomborodott a különbség.
Sajnos Matko Rotim mellé Rok Skol is feliratkozott a sérültjeink listájára, Vasvári Ádám pedig betegen vállalta a mai játékot.
A hazaiak első góljára fél percet sem kellett várni, a kezdeti gólváltás után pedig rövid idő alatt háromgólos előnyre tett szert a Ferencváros (5:2).
Borbély Ádám remekelt a hazaiak kapujában, az első 10 percben már hat védéssel szomorította el csapatunkat, 7:3-nál időt is kellett kérnie Baranyai Norbertnek.
Valamelyest rendezni tudtuk a sorainkat, a különbség így nem nagyon nőtt, sőt három gólra többször is vissza tudtunk zárkózni.
Gábor Marci beállása jót tett a játékunknak, az emberelőnyös helyzeteinket szinte hiba nélkül tudtuk kihasználni.
Ennek ellenére nem sikerült közelebb kerülnünk ellenfelünkhöz, a szünetre 18:14-es fővárosi előnynél mehettek a csapatok.

A második játékrész Szeitl Erik góljával indult, de erre Nagy Bence egy duplával válaszolt.
Szerencsére Gábor Marci játékát nem törte meg a szünet, újabb gólokkal hozta közelebb csapatunkat (20:17).
A hangulat továbbra is remek volt a lelátón, mindkét oldal bízhatott a szurkolók támogatásában.
Továbbra is tapadtunk ellenfelünkre, nem egyszer két gólra is fel tudtunk zárkózni, húsz perccel a vége előtt is két találat volt a hazaiak előnye (24:22).
Sajnos védelemben ma elmaradt a jó teljesítmény és idővel a támadójátékunk is enerváltabbá vált, amit a hazaiak azonnal ki is használtak.
Időkéréssel próbáltuk megtörni a lendületüket, ez pár percig sikerült is, de a négy-öt gólos differencia állandósult.
Az utolsó tíz percre azonban teljesen elfogytak a mieink, a Ferencváros ekkor tetszés szerint szerezte a góljait, így végül a remélt szorosabb eredmény is elmaradt a mieink részéről.

Végeredmény: Ferencvárosi TC – Csurgói KK 41:31 (18:14)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.