Remek játékkal szereztük meg szezonbeli első idegenbeli győzelmünket.
Védelmünk egyik pillére, Vasvári Ádám nélkül vártuk a mai veszprémi vendégszereplésünket.
A találkozót kimondottan jól kezdtük el, az első akciógólját a 10. percben szerezte meg a hazai csapat (2:5).
“Vasi” hiányában Gábor Marci került Borsos Tamás mellé a védelem közepébe, ő azonban nem csak hátul, hanem támadásban is kimagaslót nyújtott már a találkozó legelejétől.
Éppen az ő újabb gólja után már 10:3-ra is vezettünk bő negyedóra után, de mivel az utolsó öt percben csak a hazaiak tudtak betalálni – ráadásul négy alkalommal is -, így a szünetre újra közelebb került ellenfelünk.

A rövid pihenő kétségtelenül nekünk jött jobban, hiszen rendezni tudtuk a sorainkat.
Az első pár perc kiegyenlítettebb játékot hozott (14:18), de a folytatásban újra elléptünk.
Tatai szerencsére tartotta az elmúlt mérkőzéseken mutatott formáját, zsinórban öt gólt szerezve pedig eldőlni látszott a mérkőzés végkimenetele több mint negyedórával a vége előtt (14:23).
Kovacsevics és Gebhardt is duplázni tudott rögtön ezután, az utolsó tíz percre ennek megfelelően megnyugtató előnnyel mehettünk (17:27).
A folytatásban az is belefért, hogy kicsit kiengedjenek a mieink, szerencsére a győzelmünk azonban nem forgott ma veszélyben, így fontos sikerrel mehetünk a téli szünetre.

Fejér-B.Á.L. Veszprém – Csurgói KK 25:31 (11:14)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.
Szép volt fiúk!