Utánpótlás hírekUtánpótlás eredmények

2020.02.12.
Ifjúsági és serdülő csapatainknak is elkezdődött a 2020-as év.

Ifjúsági csapatunk számára nem várt vereséggel indult a 2020-as esztendő.

Az idegenbeli egygólos győzelmünk után – ugyanennyi góllal – visszavágott a Veszprémi KKFT I-es alakulata, akik mind a két pontot elvitték Csurgóról (25:26).

Az elmúlt héten szerencsére javítani tudtunk a Budakalász otthonában aratott magabiztos, 35:25-ös győzelem formájában. 

 

 

Serdülő I-es csapatunk bravúrponttal folytatta a szezont, hiszen a második helyen álló Veszprémi KKFT I-es csapata ellen 24:24-es döntetlent értünk el úgy, hogy a félidőben öt góllal még hátrányban voltunk.

Sajnos a folytatás nem sikerült ilyen eredményesen, a 11. helyen álló Budaörs otthonában ugyanis egy góllal alulmaradt Gazdag Tibor csapata (24:23).

 

Serdülő II-es csapatunk számára tegnap kezdődött el az év, ráadásul nem akárhogyan, hiszen hazai környezetben egy 50:14-es sikerrel indítottak a sereghajtó Türr István DSE Baja csapata ellen.

Vörös Károly alakulata 10 fordulót követően 8 győzelemmel és 2 vereséggel a tabella második helyén áll a harmadosztály E csoportjában. 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.