Utánpótlás hírekUtánpótlás eredmények

2022.10.14.
Újabb mérkőzéseken vannak túl fiataljaink.

Fontos győzelmet aratott U20-as csapatunk a bajnokságban, ráadásul tette mindezt idegenben, a Budapest Elektromos SE otthonában. Pavlovics Darko csapata végig magabiztosan vezetett, végül pedig 30:21-es győzelemmel szerzett újabb pontokat.

U18-es csapatunk a Pécs otthonában pont nélkül maradt. A gólgazdag első félidő után még mi vezettünk egy hajszállal, de a lefújáskor már a hazaiak örülhettek (32:26). Horváth Péter 9 találatot szerzett az összecsapáson, a folytatást pedig a 9. helyről várjuk.

U16-os csapatunk már a negyedik győzelménél tart a bajnokságban, ami egyben azt is jelenti, hogy az előkelő negyedik helyen állunk jelen pillanatban. Molnár Ferenc tanítványai legutóbb hazai pályán, a Diósd csapata ellen nyertek 24:17-re, Kránicz János 6 alkalommal is eredményes volt.

U14-es csapatunk két győzelem után két vereséggel folytatta a szezont. A legutóbbi, siklósi versenyhétvégén a Nagyatádtól 25:17, a Siklós ellen 17:16 arányban kaptunk ki, a két mérkőzésen Bodó Barnabás 18-szor volt eredményes.

Megkezdte szereplését U12-es csapatunk is, akik az első fordulóban hazai környezetben léphettek pályára. A Keszthely csapatát 17:16-ra, a Nagyatád gárdáját pedig 24:8-ra múltuk felül, így a kezdés kimondottan jól sikerült Balogh Zoltán csapatának.

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.