Utánpótlás hírekUtánpótlás eredmények

2022.03.23.
Három csapatunk is dobogós helyről várja a folytatást.

  

Ifjúsági csapatunk a Győrben elvesztett rangadó után a Budakalász ellen javított a bajnokságban. Pavlovics Darko fiai a végére picit „nehézzé tették” az összecsapást, de végül 30:28 arányban nyerni tudtunk, így továbbra is szorosan tapadunk az élmezőnyhöz. Hátrányunk mindössze két pont az egyaránt 30 pontos Győr és NEKA csapataitól.

Serdülő csapatunk az ifistákhoz hasonlóan a Budakalász alakulatával találkoztak legutóbb. Gazdag Tibor tanítványai érvényesíteni tudták a papírformát, a hét gólig jutó Dömötör Ádám vezérletével ugyanis 29:23-ra nyertünk vendégeinkkel szemben, így a folytatást a tabella második helyéről várhatjuk.

Második számú ifjúsági csapatunk is szépen szerepel a bajnokságban, újabb győzelmünknek köszönhetően ugyanis ebben a mezőnyben is a dobogón állunk, még pedig annak is a második fokán. Fiataljaink legutóbb 32:17-re nyertek a Kiskőrös csapata ellen, 14 forduló után 12 győzelemmel és 2 vereséggel állnak a mieink.

U14-es csapataink egyaránt két-két mérkőzést játszottak a legutóbbi csurgói fordulóban. Első csapatunk előbb nyert a Nagykanizsa csapata ellen 21:15-re, majd pedig kikapott a Tapolcától 26:18-ra. Második számú alakulatunk a Keszthelytől és a Szombathelytől egyaránt vereséget szenvedett előbb 24:8, majd 26:14 arányban.

U12-es csapatunk két vereséget ért el a legutóbbi versenyhétvégén. A szintén csurgói Eötvös DSE csapata ellen 23:16, a Siklós ellen pedig 21:10 arányban maradtunk alul a komlói versenynapon, folyatás április elején a Sellye otthonában.

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.