Felnőtt hírekUtánpótlás eredmények

2022.03.09.
Győzelmekkel kezdte meg szereplését a rájátszásban U15-ös csapatunk.

Az első osztályban szereplő ifjúsági csapatunk előbb hozta a kötelezőnek mondható találkozót a Budapest Honvéd otthonában (33:29), ezt követően azonban a gyengébb első félidőnek köszönhetően rangadót buktunk a Győr csapatával szemben (31:36). A két mérkőzésen Bazsó Gergely 19 alkalommal volt eredményes.

Serdülő csapatunk szerencsére győzelmekkel folytatta szereplését a bajnokságban, miután a Budapest Honvéd és a Győr otthonában is nyerni tudtunk. Előbbi találkozót 37:31, utóbbit 43:18 arányban tudtuk behúzni.

A harmadosztályban szereplő második ifjúsági alakulatunk újabb két győzelmet aratott a bajnokságban, így továbbra is a második pozícióból, mindössze egy pont hátránnyal várjuk a folytatást. A Mecseknádasd ellen 31:25-re, a Hőgyész csapata ellen pedig 38:33-ra nyertünk.

Elkezdte rájátszásbeli szereplését U15-ös csapatunk. Fiataljaink a Győr második csapatát és a Székesfehérvárt is felülmúlták. A két találkozón 16 alkalommal eredményes Kollár Boldizsár vezetésével előbb 32:20-ra, majd pedig 31:18-ra nyertünk.

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.