Ifjúsági csapatunk győzni tudott a Nemzeti Kézilabda Akadémia otthonában, így a tabella élére ugrott.
Ifjúsági csapatunk bravúrgyőzelemmel folytatta bajnoki szereplését, hiszen a mérkőzés előtt ugyanolyan mutatóval álló Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatához látogattunk.
Az első félidei hátrányt ledolgozva végül 28:26-ra nyerni tudtunk, így holtversenyben a tabella éléről várjuk a folytatást. A találkozón csurgói részről Bazsó Gergely volt a legeredményesebb játékosunk 7 találattal.
Külön öröm, hogy csapatunkban mindössze két játékos 2001-es születésű, a többiek mind a 2002, 2003 és 2004-es években születtek, így fiatal csapatunk szereplése még inkább elismerésre méltó.

Serdülő csapatunk is közel volt a bravúrhoz a 100%-os bogláriak otthonában, ám egy szoros mérkőzésen (36:33) végül alulmaradt Gazdag Tibor csapata, amelyben Dömötör Ádám 12 góllal szomorította el az ellenfél kapusait. Csapatunknak így sincs oka a szégyenkezésre, hiszen a tavalyi bajnok, jelenleg is listavezető alakulatot “szorongattunk” meg.
Második számú ifi csapatunk első vereségét szenvedte el a szezonban. A Nagyatádon játszott összecsapáson Harangozó és Hauptman 6-6 gólja ellenére 27:23-ra kikaptunk, így a tabella harmadik helyére csúsztunk vissza.
U15-ös csapatunk két újabb győzelmével a tabella élére ugrott, miután a Várpalotát 28:18, a Keszthely csapatát pedig 33:25-re múltuk felül. Füstös Máté a két találkozón összesen 17 alkalommal volt eredményes.
Külön öröm, hogy a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium V-VI. korcsoportos fiú csapata – klubunk fiataljaival a soraiban – megyei döntőt nyert, megelőzve az esélyesebb balatonboglári, valamint fonyódi középiskolák csapatait. Molnár Ferenc alakulata így az országos döntőbe jutott!