Felnőtt hírekUtánpótlás eredmények

2021.09.12.
Serdülő és ifjúsági csapatunk is elhozta a két pontot Veszprémből.

Ifjúsági csapatunk – serdülő alakulatunkhoz hasonlóan – a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia veszprémi csapata ellen kezdte a szezont.
Baranyai Norbert tanítványai végig kézben tudták tartani a mérkőzést, amelyet végül 28:25-re nyertek meg.
A találkozón Varga Martin 8, Breuer Marcell 6 találatot szerzett.
 
Serdülőink nem kezdték jól a veszprémi “szezonnyitót”, ám a kezdeti bizonytalanság után hamar fordítottunk és a szünetben már négy góllal vezettünk (9:13).
A folytatásban már hét gól is volt Gazdag Tibor csapatának az előnye, amit a hazaiak egyre faragtak a lefújásig (27:28).
A sok kiállítást is hozó mérkőzésen Varga János 8 góllal volt a mieink legeredményesebb játékosa.
 
U15-ös csapatunk a várpalotai versenyhétvégén az Éles KISE csapata ellen nyitotta a szezont és a jó kezdés ellenére 25:18 arányban alulmaradtunk ellenfelünkkel szemben.
A nap másik mérkőzésén a 13 gólig jutó Fidler vezetésével 32:27-re nyerni tudtunk a Georgikon DSE csapata ellen, így két találkozó után két pont szerepel Vörös Károly csapatának neve mellett.

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/TDvagyon_logo.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tzenit_logo.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/lv.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/BTL_logo_320.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2021 / 2022) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 471 412
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!