Utánpótlás hírekUtánpótlás eredmények

2020.09.14.
Fiataljaink több korosztályban is elkezdték már a szezont.

 

A Molnár Ferenc edzette U16-os csapatunk az első fordulóban Hauptman és Zóka 6-6 gólja ellenére sajnos nagyarányú vereséget (34:22) szenvedett a jóval esélyesebb NEKA otthonában.

 

Serdülő csapatunk két forduló után hibátlan mérleggel áll a tabella harmadik fokán, ráadásul Gazdag Tibor csapata két bravúrnak mondható győzelemmel kezdte a bajnokságot. Először az utolsó másodpercekben a Balatonfüredi Kézilabda Akadémia veszprémi csapatát győztük le idegenben egy góllal (21:22), majd pedig hazai pályán magabiztos, 25:21-es győzelmet szereztünk az Éles KISE alakulata ellen. Horváth Péter mindkét találkozón 9-9 gólt ért el.

 

Az ifjúsági korosztályban két csapattal neveztünk az idei szezonban. A Csurgói KK II. csapata a III. osztály E csoportjában versenyez, ahol az első fordulóban hazai pályán 42:26 arányban győzedelmeskedett a Tungsram SE ellen. Faragó Benedek és Füstös Bálint egyaránt 6-6 gólt szerzett a mérkőzésen.

 

Az I.-es számú ifjúsági csapatunk az élvonal első fordulójában sajnos 33:19-es vereséget szenvedett Balatonfüredi Kézilabda Akadémia veszprémi csapatának vendégeként, a második fordulóban azonban 36:28-ra legyőzte a Várpalota korosztályos együttesét. A mérkőzések legeredményesebb csurgói játékosai Ács Péter 17 és Skoda Levente 7 góllal voltak.

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.