Felnőtt hírekÚjra itthon

2021.03.19.
Négy idegenbeli bajnoki után játszunk ismét Csurgón a bajnokságban.

Soron következő ellenfelünk régen szerepelt bajnoki találkozón Csurgón, hiszen tavaly éppen egy Dabas elleni hazai találkozó előtt függesztették fel a bajnokságot.

Ebben a szezonban azonban már jártak nálunk szombati vendégeink, mondván a Magyar Kupában már találkozott egymással a két csapat, akkor a fiatal kerettel érkező dabasiak ellen 29:19 arányban nyerni tudtunk.

A bajnokságban ellenfelünk mindössze 12 mérkőzést játszott eddig, ezeken a találkozókon pedig 5 pontot szereztek, amelyből négyet is az utolsó három találkozójukon gyűjtöttek be.

Szerdán nagyarányú vereséget szenvedtek a Telekom Veszprém csapatától (36:20), előtte azonban hazai pályán előbb a Gyöngyöst (32:26), majd a Ceglédet (31:24) is felülmúlták.

Utóbbi győzelmekben vélhetően nagy szerepe volt a házi góllövőlista élén álló Tóth Ádámnak is, a magyar válogatott jobbszélső ugyanis 49 gólnál jár 12 bajnoki találkozót követően.  

 

Mérkőzés: Csurgói KK – Dabas KC VSE (K&H Liga)

Időpont: 2021. március 20. (18:00)

Helyszín: Id. Sótonyi László Sportcsarnok,

Közvetítés: facebook-oldalunkon (élő)

Hajrá Csurgó!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.