Felnőtt hírekÚjra a legjobb négy között

2020.03.11.
Két év szünet után ismét Final Fourba jutottunk.

Egy Komló elleni Magyar Kupa mérkőzéssel lehetett volna valamelyest feledtetni a múlt pénteki váci fiaskót, erre pedig minden esélyünk meg volt, hiszen a komlóiak több kulcsjátékosukat is pihentették a találkozón.
A mérkőzést ellenfelünk kezdte jobban, az első 5 percben már két ziccert is elhibáztunk.
A “hagyományoknak” megfelelően kemény küzdelem zajlott a pályán, melyet a játékvezetők kiállításokkal próbáltak kézben tartani.
Takács vezetésével rendre ellenfelünknél volt az előny, ám a félidő második fele – többek között az elmúlt mérkőzéseken extrát hozó Szeitl góljaival – már nekünk sikerült jobban így a szünetre mi mehettünk előnnyel (16:13).
 
 
A második félidő elején hamar hatgólosra nőtt az előnyünk, de ezt a Komló több üreskapus góllal háromra faragta. Szerencsére azonban nagyobb baj nem volt, amihez bizony Alem Toskic beállása is nagyon kellett, hiszen rutinjával egyből megadta a kellő stabilitást.
A végjátékra már újra nagyobb különbség volt a csapatok között, így végül magabiztosan jutottunk a Magyar Kupa négy legjobb csapata köze.
 
 
 
Csurgói KK – Sport36-Komló 31:24 (16:13)
Csurgó, Id. Sótonyi László Sportcsarnok, 700 néző. V.: Felhő, Öcsi.
 
Csurgói KK: Zaponsek, Pallag, Füstös (kapusok), Hanusz 3 (1), Bazsó, Szeitl 4, Potocnik 6, Vasvári, Gebhardt 3, Tarabochia 1, Kerkovits, Borsos, Kovacsevics 5, Astrashapkin 4, Nagy 3, Toskic 2. Vezetőedző: Baranyai Norbert
 
Komló: Selymes, Durdevic (kapusok), Kovácsevics, Katzirz, Jóga 3, Manojlovity 3, Illés 1, Vaskó, Oláh 3, Takács 8 (1), Szkokán 1, Grünfelder, Csomor 3, Nyers, Metcz, Dobi 2. Vezetőedző: Kilvinger Bálint
 
 
 
Kiállítások: 12 ill. 12 perc
Büntetők: 2/1 ill. 1/1

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.