Felnőtt hírekÚjabb nehéz feladat

2020.02.28.
A tabella harmadik helyén álló Gyöngyös érkezik szombaton Csurgóra.

A hetedik helyezett csatája a harmadik helyezettel nem feltétlenül előbbi alakulat esélyességét mutatja, ám mivel mindössze két pont választja el egymástól a csapatokat, így egy igazi rangadóra van kilátás szombaton.

A Gyöngyös remekül szerepel eddig ebben a szezonban, 16 mérkőzésükből 10 alkalommal is nyerni tudtak, felülmúlva már többek között Balatonfüred vagy éppen a Tatabánya csapatait is. 

Ősszel sajnos nem sok esélyünk volt Gyöngyösön, hiszen már a félidőben hat gól volt a hátrányunk, ez a különbség pedig a lefújáskor is megmaradt a csapatok között.

Támadójátékban egyértelműen előttünk jár ellenfelünk, hiszen ugyanannyi találkozón 79 (!) góllal szereztek többet, mint mi, igaz a 40 kevesebb kapott góllal valamelyest „kompenzálunk”.

Góllövésben toronymagasan átlövő posztokon a legeredményesebbek a gyöngyösiek, miután a balátlövő Mirko Herceg 79, a jobbátlövő Mitar Markez 74 gólt ért el eddig (ők ketten szerezték a gyöngyösi találatok közel harmadát), a házi góllövőlista harmadik fokán pedig 47 góllal a balszélső Varsandán Milán áll. 

 

Mérkőzés: Csurgói KK – HE-DO B. BRAUN Gyöngyös (K&H Liga)

Időpont: 2020. február 29. (18:00)

Helyszín: Id. Sótonyi László Sportcsarnok, Csurgó

Közvetítés: www.mksz.hu (online)

 

Hajrá Csurgó!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/TDvagyon_logo.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tzenit_logo.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/lv.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/BTL_logo_320.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2021 / 2022) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 93 201 132
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2022 Csurgói KK.