Felnőtt hírekÚjabb hosszabbítások

2022.03.29.
Védelmünk két „pillére” egyaránt marad Csurgón.

Az elmúlt időszakban újabb játékosaink, nevezetesen Borsos Tamás és Vasvári Ádám is szerződést hosszabbított klubunkkal, így egyre inkább körvonalazódik csapatunk 2022/2023-as játékoskerete.

Borsos Tamás 13 (!) évvel ezelőtt lett igazolt játékosa klubunknak, az ifjúsági korosztályban még gólkirályi címet is begyűjtött, mielőtt felnőtt csapatunkban is egyre nagyobb szerepet kapott. Tagja volt a klubunk legnagyobb sikereinek is, hiszen a bajnokságban és a Magyar Kupában is bronzérmes lett, míg stabil tagja volt az EHF-kupa csoportkörében is szereplő csapatunknak. „Borsi” 2015-ben egy rövidebb időre eligazolt, ám 2019 őszén visszatért a felnőtt válogatottban is többször számításba vett kézilabdázó. Klubunk színeiben több mint 300 alkalommal lépett pályára, így nem volt meglepetés, hogy Szeitl Erik sérülése után ő kapta meg a csapatkapitányi tisztséget.

Vasvári Ádám szintén „régi motorosnak” számít klubunkban, hiszen a következő szezonban már a hatodik idényét kezdheti meg piros-fehérben. „Vasi” a több játéklehetőség reményében még 2017-ben, Balatonfüredről igazolt hozzánk, Sótonyi László alakulatában pedig hamar nagy szerep hárult rá a védelem tengelyében. A 28. életévét áprilisban betöltő kézilabdázó már közel 150-szer húzta magára a csurgói mezt, három idényben az EHF-kupában, majd Európa Ligában is szerepelt, tavaly pedig – Borsos Tamáshoz hasonlóan – Liga Kupát nyert csapatunkkal.

Két kőkemény védőnk az idei szezonban is az egyik legstabilabb pontja csapatunknak, amit jól bizonyít az is, hogy a Szeged és a Veszprém után átlagosan mi kaptunk a legkevesebb gólt az idei szezonban.

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/megalogistic.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2021 / 2022) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 93 201 132
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2022 Csurgói KK.