Felnőtt hírekTörténelmi győzelem

2020.11.28.
Ami Csurgón már összejött, az most Szegeden is sikerült.

Immáron csak Kerkovits Gyula hiányzott a „sorból”, ami egyben azt is jelentette, hogy a védekezésben és támadásban is alapembernek számító Kovacsevics Antonijo két és fél hónap után ismét bevethető volt csurgói oldalon.

Az első támadásunkat mondhatni nem kapkodtuk el, hiszen közel két percig volt nálunk a labda, ám gólt ebből a támadásból még nem tudtunk szerezni.

Kicsit később azonban Szeitl duplázni tudott, de az ötödik perc végén Bánhidi is megszerezte csapata első gólját.

Szemernyit sem voltunk megilletődve, az előny egy-két hazai egalizálást leszámítva végig nálunk volt, a Popovic, Borsos vezette kemény védelem mögött pedig Tatai is jól teljesített a kapuban.

Idővel Krsmancic gólja után már három góllal is vezettünk (6:9), de a remeklő Borsos kiállítása után egymásután háromszor talált be a Szeged (9:9).

Ez is csak rövid ideig fogta meg a mieinket, ugyanis a szünetig hátralévő időben egygólos csurgói előny, majd hazai egyenlítés volt a forgatókönyv, a félidőre pedig – harminc perc alatt mindössze 11 gólt kapva Szegeden – szerencsére csurgói vezetéssel mehettünk (11:12).

Alig pár perc után, a mérkőzésen először, a Szeged vezetett (14:13), de két perc sem kellett ahhoz, hogy Leimeter, majd Kovacsevics góljaival ismét mi vezessünk (14:15).

Ekkor ugyan még nem tudhattuk, de a folytatásban már egyszer sem vezetett a Szeged, sőt mi több, még csak döntetlen sem volt az állás, ami a csapat mai teljesítményéről lényegében mindent elárul.

Meg kell hagyni, támadásban minden bejött ma nekünk, fontos pillanatokban szinte mindig eredményesek tudtunk lenni.

A 43. percben a mai is kapitányhoz méltón játszó Hanusz újabb találatával már négy góllal vezettünk (17:21), ekkor pedig már talán lehetett érezni, hogy ha valamikor, akkor most bizony megfogható a Szeged.

A folytatásban is okosan, taktikusan kézilabdáztunk, az utolsó tíz percre Krecic gólja után háromgólos előnynél mehettünk (24:27).

Jól sáfárkodtunk az előnyünkkel, ekkor pedig már igyekeztünk húzni is az időt.

Alem Toskic három perccel a vége előtt, 28:31-es állásnál még időt kért, amely után Szeitl gólja el is döntötte a két pont sorsát (28:32).

Az i-re a pontot pedig Gábor Marcell újabb gólja tette fel, fiatal játékosunk találata alakította ki ugyanis a 33:30-as csurgói győzelemmel záruló találkozó végeredményét.

 

Végeredmény: MOL-Pick Szeged – Csurgói KK 30:33 (11:12)

További részletek, statisztikák IDE kattintva érhetőek el.

Szép volt fiúk!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.