Felnőtt hírekTöbben is távoznak

2023.04.06.
Grega Krecic után újabb távozó játékosokat jelentett be klubunk.

Két szezon után távozik csapatunktól és Komlón folytatja pályafutását Matko Rotim. A horvát beálló a Budakalásztól érkezett hozzánk. Tavaly az Európa Ligában is pályára lépett csapatunkban, összesen pedig 51 mérkőzésen 119 gólt ért el eddig csurgói színekben. 

Szintén két szezon után távozik a korábban a magyar válogatottban is pályára lépő Tóth Ádám. Az annak idején Dabasról igazolt jobbszélső eddig 49 alkalommal lépett pályára klubunkban, ezeken a találkozókon pedig 91 alkalommal volt eredményes.

Szeitl László csapatkapitányunk, Szeitl Erik súlyos sérülésekor érkezett hozzánk a tavalyi szezon közepén. Azóta összesen 31 bajnoki és Magyar Kupa találkozón lépett pályára klubunkban, ahonnan nyáron Ő is távozik.

Rok Skol egy szezon után távozik klubunktól. A szlovén irányító Ausztriából érkezett hozzánk, 20 bajnoki mérkőzés mellett két Magyar Kupa találkozónk lépett eddig pályára együttesünkben.

Az idei szezonban kettős játékengedéllyel Ajkán is szereplő Konyicsák Tamás is távozik csapatunktól. „Konyi” szintén két szezont töltött nálunk harmadik számú kapusként, de több mérkőzésen is fontos védésekkel segítette felnőtt csapatunkat az élvonalban.

A nyáron távozó játékosainknak további csurgói sikereket kívánunk a szezon hátralevő részében, nyártól pedig további sok sikert kívánunk pályafutásukhoz! Köszönünk mindent fiúk!

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.