Felnőtt hírekTabellaszomszéddal mérkőzünk

2020.02.21.
Rendre szoros találkozókat játszunk soros ellenfelünkkel.

Ebben a szezonban másodszor, de nem utoljára találkozunk a Komló csapatával, hiszen a szombati bajnoki „visszavágó” után egyszer még a Magyar Kupában is találkoznak majd a felek, március 11-én ugyanis Csurgón fog eldőlni, hogy melyik csapat lesz a Magyar Kupa Final Four utolsó résztvevője.

A bajnokságban ősszel 19:19-es eredménnyel zártak a csapatok, ez a szoros eredmény azonban nem ritka a két együttes között.

Tavaly Komlón született döntetlen (27:27), ezt követően Csurgón azonban sikerült visszavágni egy szintén szoros összecsapáson (31:29).

Az idei szezonban a komlóiak eddig 16, mi pedig 17 pontot gyűjtöttünk, ráadásul a csapatok gólkülönbsége is közel azonos, nem kétség tehát, hogy igazi rangadóra van kilátás.

A komlóiaknál – a szokásoknak megfelelően – Igor Markovic és Srecko Jerkovic áll a házi góllövőlista élén, előbbi játékos 86 gólt lőtt eddig, míg utóbbi kézilabdázó – három mérkőzéssel kevesebbet játszva – 54 találatot szerzett mindezidáig.

 

Mérkőzés: Sport36-Komló – Csurgói KK

Időpont: 2020. február 22. (18:00)

Helyszín: Városi Sportközpont, Komló

Közvetítés: www.mksz.hu (online)

 

Hajrá Csurgó!

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel hírlevelünkre

TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/lv.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2019 / 2020) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 471 412
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!