Felnőtt hírekSzezont zártunk

2023.05.30.
Tegnap hivatalosan is elköszöntünk a hatodik hellyel záruló idénytől.

Izgalmakban nem volt hiány a 2022/2023-as szezonban sem, amelyet klubunk hivatalosan tegnap zárt le egy szokásos záróvacsora keretében.

Szintén a hagyományoknak megfelelő sorrendben először klubunk elnöke, majd pedig felnőtt csapatunk vezetőedzője értékelte a szezont, valamint köszönte meg a csapat és a stáb munkáját.

Dr. Varga János elmondta, hogy több mutatóban is fejlődési lehetőséget lát a csapat teljesítményét illetően, amelynek erejét jól mutatja, hogy több elhullajtott pont ellenére is odaértünk a jónak mondható hatodik helyre, ráadásul nem sokkal elmaradva az ötödik pozíciótól.

Baranyai Norbert szerint is van potenciál a csapatban, amely az egész szezon során jól dolgozott, jó közösséget alkotva. Külön örömét fejezte ki, hogy Grega Krecic személyében újabb játékos került fel „magasabb polcra”, ez a lehetőség pedig mindenki számára adott a jövőben is.

A vacsora előtt még elbúcsúztunk távozó játékosainktól, valamint a szakmai stábból távozó Szabó Imrétől és Skaliczki Lászlótól is.

A vacsoráról készült pillanatképek Facebook- és Instagram-oldalainkon egyaránt elérhetőek!

Ezutón is köszönet az Azúr Vendéglőnek és Panziónak a remek vacsoráért!  

 

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2024/04/Port-invest_original-320x187.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.