Felnőtt hírek„Szeretnék bizonyítani!”

2020.06.02.
Újonnan igazolt fiatal balátlövőnkkel, Gábor Marcellel beszélgettünk.

Hogy telnek most a napjaid? Nem unalmas ez a hosszú szünet?

 Megpróbálom a pihenőt is aktívan tölteni és a napi szinten előírt edzéseket megcsinálni, hiszen már én is megkaptam Bencétől az előírt feladatokat. Emellett sokat biciklizem, pingpongozok, dartsozok, túrázok és természetesen örülök, hogy minél több időt itthon tudok tölteni a családommal.

Hogy tekintesz vissza erre a szezonra, melyet a Budakalász csapatában töltöttél?

Sajnos nem úgy sikerült a szezon, ahogy azt az elején terveztük, bár hozzá kell tennem, hogy a számunkra fontos meccsek még a lezárást követően jöttek volna. Szerintem a hátralevő hat meccsből még legalább négy hozható lett volna. Azt gondolom, ha a bajnokság végigmegy, akkori is meg lett volna az esélyünk a bennmaradásra, hiszen hátra volt még az összes ki-ki meccs, mint például az Orosháza, a Vác vagy a Mezőkövesd elleni.

A nyáron pedig csapatot váltasz. Mi döntött amellett, hogy Csurgóra igazoltál?

Nagyon szimpatikus az a munka, ami Csurgón folyik. Itt tényleg csak a kézilabdára kell koncentrálni. Csak jókat hallottam például a Gonitól és a Gyulától is, akikkel korábban együtt játszottam már. Csurgó egy nagyon jó csapat és ez egy nagy előrelépés a karrieremben. Még a szerződés megkötése előtt egyeztettem a szakmai stábbal, elmondták, hogy mit is várnak tőlem, ami szintén szimpatikus volt és az is amellett szólt, hogy Csurgóra igazoljak.

A posztodon majd Nagy Szabolccsal és Borsos Tamással kell megküzdened. Mennyire ismered őket és mekkora konkurenciát látsz bennük?

Szabit személyesen is ismerem, mert korábban csapattársam volt Tatabányán. Nagyon jókezű játékosnak tartom, így biztosan nehéz dolgom lesz. Borsit csak ellenfélként láttam játszani, úgy gondolom, hogy ő inkább védekezésben dominál, nagyon erős fizikumú játékosról van szó. Szerintem jól ki fogjuk egészíteni egymást mind a hárman.

Szerinted inkább védekezésben vagy inkább támadásban fogsz több szerephez jutni első csurgói szezonod során?

Bízom benne, hogy minél több játéklehetőséget fogok kapni, amit természetesen nekem kell kiharcolni. Remélem, hamar be tudok majd illeszkedni és fel tudom venni a ritmust. Szeretnék
bizonyítani!

Következő szezont illetően hova pozícionálnád a csapatunkat a jelenlegi információk alapján?

Szerintem az első öt hely közül valamelyiket el tudjuk csípni.

Kép forrása: utanpotlassport.hu

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.