Felnőtt hírekSzerethető csapatnak maradni

2021.06.27.
Dr. Varga János, klubunk elnöke nyilatkozott hosszabban többek közt a szezonról, az edzőváltás körülményeiről, valamint szót ejtett a jelöltekről is.

Meglehetősen hosszúra nyúlt az elmúlt szezon, rengeteg maradandó élménnyel, érzelmes pillanattal. Nem lesz könnyű összefoglalni…

Valóban hosszúra sikeredett ez az idény, unatkozni pedig nem nagyon lehetett. Örülök, hogy végül így ért véget, de azért voltak nehéz pillanatok is.

És még a vége is tartogatott meglepetést, de nem szaladva ennyire előre, miként értékelné a szezon első felét?

Azt nem lehet mondani, hogy jól kezdtük a szezont, ugyanis a Veszprém és a Szeged elleni vereségek után a Budakalász otthonában is alulmaradtunk, amiután ráadásul karanténba került a csapat. Bő egy hónap telt el mérkőzés nélkül, mindeközben pedig nem szerepelt pont a nevünk mellett, így bizonytalanságban várhattuk a folytatást. Rendkívül nehéz volt ez az időszak, már csak ezért is nagy dolog ahogy folytatni tudtuk a szezont! A hátralévő nyolc bajnokiból hetet is hozni tudtunk, közte egy Szeged elleni idegenbeli bravúrgyőzelemmel, így összességében remek őszt tudhattunk a hátunk mögött.

Az előjelek ezt követően nem a legjobbak voltak a folytatást illetően, hiszen megsérült Krsmancic, majd Nagy Szabolcs is, Leimeter játékjogát pedig értékesítette a klub. Utóbbi nem volt túl rizikós éppen a tavaszi szezon előtt?

Ahogy már korábban is többször tettük, úgy most is elsősorban a játékos érdekeit néztük, hiszen olyan lehetőség adódott, ami a játékos életében is nagy dolog. Ha csak a klub érdekeit néztük volna, akkor szinte biztosan nem fogadjuk el a zágrábiak amúgy korrekt ajánlatát, de meghallgatva a játékos álláspontját is nem volt kérdés, hogy miként döntünk majd. Tudtuk, hogy ezzel nehezebb helyzetbe kerülünk, hiszen kétségtelenül kulcsjátékos távozott, szerencsére azonban végül nem lett gond, amihez kellett természetesen a csapat és nem utolsó sorba Grega Krecic erőn felüli teljesítménye, aki egyedül robotolta végig jobbátlövő pozícióban.  

A tavasz ennek ellenére bravúrponttal indult, de a szezon egy pár mérkőzéses hullámvölggyel folytatódott. Mennyi esélyt adott volna ekkor, hogy végül ötödik helyen zárjuk az idényt?

Érdekes kérdés, mert ha a Veszprém elleni – Leimeter, Vasvári vagy éppen Krsmancic nélkül kiharcolt – döntetlen után teszik ezt fel, akkor vélhetően azt mondom, hogy számítottam volna rá, de a februári hónap után, amit sajnos zsinórban három vereséggel zártunk már kevésbé. Ha valaki azt mondja a Tatabánya elleni kiábrándító vereség után még februárban, hogy a folytatásban nem kapunk ki a bajnokságban, akkor azt vélhetően megmosolygom. Óriási eredménynek tartom, hogy zsinórban 11 bajnokit lehoztunk vereség nélkül, ilyenre nem is emlékszem klubunk történetében.

A szezonnak itt azonban még nem volt vége. Mondhatjuk, hogy egyfajta megkoronázása volt a Liga Kupa-siker?

Egyértelműen igen. A szezon előtt hosszasan egyeztettünk a játékosokkal, hogy biztosan induljunk-e, hiszen sok plusz mérkőzést jelent, főleg, úgy akkor még nem lehetett tudni azt sem, hogy egyáltalán a bajnokság miként kerül lejátszásra. A csapat azonban már akkor is rendkívül eltökélt volt, szerették volna ugyanis megnyerni a sorozatot. Elfogadtuk tehát a döntésüket, utólag pedig kiderült, hogy igazuk volt. Nagyon örülök, hogy a szezon végét már nézők előtt játszhattuk le, az pedig külön öröm, hogy ez a csapat szurkolóink körében is kiérdemelte a „szerethető” jelzőt.

Ez a csapat viszont nem marad így, hiszen többek között távozik Alem Toskic vezetőedző is. Mit lehet tudni a váltás hátteréről?

Ez az egész történet hirtelen alakult így. Alem már az elején tájékoztatott minket, hogy őt is megkeresték, mint az egyik jelöltet a sok közül, de az, hogy végül ő lett kiválasztva mondhatni mindenkit meglepett. Többször is elmondtam már, hogy nemcsak szakmailag, de emberileg is sokra tartom, aki ráadásul nagyon szeretett itt dolgozni, de a család hiánya többször is nehézséget okozott, amit a stábtagok szerencsére mindig orvosolni tudtak, gondolok itt elsősorban az edzés időpontjainak a megtervezésre, megszervezésére. Már az elején abban maradtunk vele, hogyha egyszer a Celje hívja, akkor a szerződésének lejártától függetlenül leülünk és átbeszéljük a jövőt. Ez a helyzet pedig most adódott, így a felek hamar meg is tudtak egyezni, de úgy váltunk el, hogy az ajtó természetesen nyitva maradt. 

Nemcsak az ő, hanem csapatkapitányunk, Hanusz Egon távozása is „érzelmesre” sikerült. Miként fogadta az érte érkezett ajánlatot?

„Gonival” többször is egyeztettem az első ajánlatok érkeztével. Nem titkolom, én azt tanácsoltam neki, hogy egy évet még várjon a váltással, mert szerintem még többet tudna ez idő alatt itt fejlődni. Ebben sokáig egyet is értettünk, így az első ajánlatokat – köztük egy korábbi francia bajnokcsapatét – is visszautasította, csakúgy, mint a stuttgartiak hívását is első körben. Szakmailag azonban egyre inkább úgy tűnt, hogy „érdekes” lehet ez a lehetőség, a csapat új vezetőedzője külön is felhívta őt, ami engem is megerősített abban, hogy komoly szerepet kaphat a világ legerősebb bajnokságában. Megérdemelte ezt a lehetőséget, mert rendkívül sokat dolgozott ezért, szívből kívánom neki, hogy találja meg a számításait.

A távozásával egyidejűleg az ő mezszámát félre is tette a klub. Ekkora sikerként éli meg ezt a kivásárlást?

Az, hogy valamelyik játékosunkat egy klub annyira le szeretné igazolni, hogy még hajlandó kivásárolni is, az mindig nagy elismerés, ebben a sportágban ugyanis ez nem mindennapos dolog. A végső döntéseinket, ahogy korábban is jeleztem, nem ezek az összegek határozzák meg, hiszen a klubok költségvetését tekintve ezek az átigazolási díjak elenyésző összegnek számítanak.

„Goni” a csurgói emberek szeme láttára nőtt fel, mindenki látta, hogy miként lesz a felnőttek csapatkapitánya, miként válik válogatott játékossá. Az ő története igazi sikersztori egy ilyen kis klub életében, hiszen méltán lehetünk büszkék arra, hogy ilyen szintre kineveltünk egy – hangsúlyozom – helyi fiatalt a saját utánpótlásunkból, amit egyébiránt nem sok klub mondhat el magáról. A mezének a félretételével ezt a büszkeségünket szerettük volna még inkább kimutatni, egyben természetesen elismerni az ő teljesítményét. Remélem, hogy egy darabig az a mez nem is kerül elő a szekrényből, de bármikor is kerülne rá sor, mindig visszavárjuk.

A nyártól komoly változások lesznek a csapatnál, az új játékosok mellett új vezetőedző is érkezik, ráadásul Spanyolországból. Voltak magyar jelöltek is?

A váltás időpontja értelemszerűen nem a legjobbkor jött, hiszen ilyenkor már kész vannak a keretek, a legtöbb edzőnek pedig csapata van. Ennek ellenére két magyar edzővel is egyeztettünk, így igen, első körben magyar jelöltjeink voltak, de el kellett fogadnunk, hogy ebben az időszakban nagyon nehéz megfelelő edzőt találni. Az azért sokat mondó, hogy alig pár nap alatt közel húsz ajánlatot kaptunk, ennek ellenére mi nem ebből a listából válogattunk. Mariano Ortega remek munkát végzett Spanyolországban, rengeteg véleményt kikértünk róla korábbi játékosaitól és ha csak videó formájában is, de egyeztetni is tudtunk vele az elképzelésekről. A keretünk és a játékunk is adott, mi pedig olyan edzőt kerestünk, aki ehhez passzolhat és aki hasonlóan fanatikus a sportág iránt, mint Alem Toskic.

Ennek függvényében milyen célokat fogalmaz meg a csapat előtt?

Ahogy tavaly is fogalmaztam, a célokat nem elsősorban eredményben fogalmazzuk meg, sokkal inkább fontosabbak az esetleges részsikerek. Egy játékos fejlődése, esetlegesen jobb csapatba való továbbadása, vagy akár egy bravúrpont mind-mind fontos értékmérő. Az új vezetőedző felé ráadásul most bizonyos értelemben inkorrekt is lenne konkrét célt megfogalmazni, hiszen ő kompletten egy olyan keretet kap, amit nem ő rakott össze. Ha a szurkolóinktól ismét az a visszajelzés fog majd érkezni, hogy újra szerethető csapatunk van, akkor én biztosan elégedett leszek, ez pedig csak és kizárólag a csapattól függ. Szerintem továbbra is „harcos” csapatunk van, így én optimistán várom a következő szezont.

 

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.