Utánpótlás hírekStabilan a középmezőnyben

2020.06.09.

Eredményes szezont tudhat maga mögött serdülő csapatunk is.

Ifjúsági csapatunkhoz hasonlóan serdülő alakulatunk is jelentős fejlődésen ment keresztül a tavalyi – vagy akár a tavalyelőtti – szezonhoz képest.

Két éve a 9. helyen végeztünk 16 megszerzett ponttal, egy éve ilyenkor pedig a 13. helyen, 12 ponttal fejeztük be az első osztály nyugati csoportjának a versenyét. Idén viszont már 19 kör után 18 pontot szorgoskodtunk össze, mellyel a csoportunk 7. helyét szereztük meg.

Mérkőzéseinken átlagban 24 gólt lőttünk és 23-at kaptunk, utóbbi mutatóban az 5 és 6. helyeken záró Telekom Veszprém és Grundfos Tatabánya párosnál is jobban teljesítettünk.

Összesen 71 darab 2 perces kiállítást és 2 darab kizárást gyűjtöttünk be, előbbi szám a legtöbb volt a 2019/2020-as szezonban.

Gazdag Tibor csapatában Szijártó Máté 82 góllal végzett a házi góllövőlista élén, de Varga Martin 53, Füstös Gábor 51, Varga János 40 és Rigó Koppány Róbert 38 góllal egyaránt az élmezőnyben zárt a félbeszakadt szezon során, igaz utóbbi két játékos 2 illetve 3 mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a többiek.

 

Egy külön cikkben Gazdag Tibor, a csapat vezetőedzője értékeli majd a fiatalok teljesítményét.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel hírlevelünkre

TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/szzrt.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/HummelLogos.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/lv.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Spirit_Auto.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2019 / 2020) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 471 412
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!