Utánpótlás hírekStabil menetelés

2024.06.07.
U20-as csapatunk a hatodik helyen fejezte be a szezont, ami nagy előrelépés volt a tavalyi idényhez képest.

Az első osztály nyugati csoportjában 26 mérkőzést játszott le Pavlovics Darko csapata, a mérlegünk pedig 15 győzelem, 2 döntetlen és 9 vereség.

A megszerzett 32 pontunk azt jelentette, hogy a dobogótól mindössze hat ponttal maradtunk el, a Final Fourt jelentő első két helytől ugyanakkor távol voltak a tavaly 24 ponttal a 9. helyen végző mieink.

A szezon vége sajnos nem sikerült jól, az utolsó hét mérkőzésünkből ugyanis mindössze kétszer tudtunk nyerni, ami egyben az összes vereségünk több mint felét jelentette.

Az összesített gólkülönbségünk 83 gólt mutatott a „lefújáskor”, átlagban  31 gólt szereztünk és 28-at kaptunk.

A szerzett gólokból oroszlánrészt vállalt a 120 góllal záró Horváth Péter, a 112 gólig jutó Varga Martin, a 96 góllal záró Füstös Gábor, valamint a 86 gólos Horváth József Gellért, akik a házi góllövőlista első négy helyén végeztek.

A keretünket nagy változások érik a nyáron, hiszen sok húzójátékos távozik majd, akiknek jelentős része kiöregedett ebből a korosztályból, de célunk nem lehet más, mint továbbra is stabil tagjai lenni az első osztály mezőnyének.

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2024/04/Port-invest_original-320x187.png

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.